A címvédő elbúcsúztatta a Szudi, Pergel vegyes párost

A nyolcaddöntő jelentette a végállomást a Szudi Ádám, Pergel Szandra vegyes páros számára a budapesti asztalitenisz-világbajnokságon, miután a szerdai játéknap délelőttjén hat szettben kikapott a második helyen kiemelt, címvédő japán Josimura Maharu, Isikava Kaszumi duótól.A magyar fővárosban rendezett januári World Tour-versenyen döntős, 13.-ként rangsorolt magyar páros a G pavilon "centerpályáján" kezdhette meg a mérkőzést - a nap folyamán minden magyar itt játszhat majd -, s azzal a tudattal állhatott oda az 1-es asztalhoz, hogy nincs veszítenivalója. A célját a 16 közé kerüléssel már teljesítette, a jóval esélyesebb ázsiaiak ellen pedig felszabadultan játszhatott.

   
Ennek megfelelően is kezdték a magyarok a mérkőzést, a rivális meglepetésre 7-0 után szerezte első pontját, s a vége magabiztos, 11-5-ös hazai szettnyerés lett. A második játszmára aztán már bemelegedtek a japánok is, ez már sokkal szorosabb küzdelmet hozott, s a végén,10-9-nél hiába volt Szudiéknak ismét szettlabdája, ezt a felvonást 14-12-re már az ellenfél nyerte. A magyarok a folytatásban is egyenrangú partnerei voltak a világbajnoknak, sőt, úgy kerültek ismét játszmaelőnybe, hogy többször is látványos labdamenetek végén hozták olyan helyzetbe Isikaváékat, amelyet nem tudtak megoldani.
    

A negyedik szettben aztán jött egy-két hiba a magyaroktól, az ázsiaiak pedig ezt kihasználva ismét egyenlítettek, majd lendületben maradva - ha nehezen is, de - a következő játszmát is begyűjtötték, így már ők voltak kedvezőbb pozícióban. A hatodik szettet is a japánok kezdték jobban, 1-3-nál Bátorfi Zoltán, a nők szövetségi kapitánya időt is kért, ez segített, mert előbb 4-4-nél sikerült utolérni az ellenfelet, majd 8-4-re, 9-6-ra és 10-8-ra már Pergelék vezettek. A két szettlabda azonban nem bizonyult elégnek, Jusimuráék fordítottak, s első meccslabdájukat értékesítve véget vetettek a továbbjutásról szőtt magyar álmoknak.
   

Később még Szudi és Pergel is asztalhoz áll, előbbi Ecseki Nándorral, utóbbi pedig Madarász Dórával a férfi, illetve női párosok nyolcaddöntőjében.

    
    Eredmény:
    vegyes páros, nyolcaddöntő:
    ---------------------------
Josimura Maharu, Isikava Kaszumi (japán, 2.)-Szudi Ádám, Pergel Szandra (13.) 4-2 (-5, 12, -6, 6, 8, 8)


    később:
    női egyes, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
    -------------------------------------------
Madarász Dóra (53.) - Feng Tien-vej (szingapúri, 9.) 11.00

    
    női páros, nyolcaddöntő:
    ------------------------
Madarász Dóra, Pergel Szandra (13.) - Szun Jing-sa, Vang Man-jü (kínai, 2.) 18.00


    férfi páros, nyolcaddöntő:
    --------------------------
Ecseki Nándor, Szudi Ádám (5.)-Tiago Apolonia, Joao Monteiro (portugál) 18.45


vegyes páros, negyeddöntő 19.45
női egyes, nyolcaddöntő 20.30


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

http://ujhazak.com