A címvédő Exell az élen, Lázár Zoltán hetedik díjhajtásban

A címvédő ausztrál Boyd Exell vezet a pénteken befejeződött díjhajtás után a hollandiai Bredában zajló négyesfogathajtó-világbajnokságon, melynek első számát követően legjobb magyarként Lázár Zoltán hetedik, a csapat pedig negyedik.Boyd ExellA mezőny első fele csütörtökön szerepelt a díjhajtó négyszögben, a másik 28 versenyző pedig pénteken, köztük a 2004-ben csapatban világbajnok Dobrovitz József, aki 49,97 hibapontot kapott, így kilencedik lett. A csak egyéniben érdekelt Móró Lajos 58,11-gyel zárt, ezzel az öt magyar közül ő várja leghátrébbról a folytatást, mivel a 28. pozíciót foglalja el.

A kettes- és négyesfogathajtásban összesen nyolcszoros világbajnok Lázár Zoltán csütörtökön még harmadik volt, de pénteken négyen is megelőzték - köztük a legutóbbi három vb-n győztes Exell -, így hetedikként zárta a számot. A csak egyéniben érdekelt Váczi István a 14., míg ifj. Dobrovitz a 27. helyen áll.

A csapatversenyben a magyarok negyedik helyet szerezték meg a nyitószámban a címvédő hollandok, továbbá az amerikaiak és az ausztrálok mögött. Minden számban a triók két legjobb embere számít, azaz a legrosszabb eredmény mindig kiesik, a magyarok esetében ezúttal ifj. Dobrovitzé.
Szombaton a maratonhajtással folytatódik, majd vasárnap az akadályhajtással zárul a verseny.

Állás a díjhajtás után (a vb honlapja alapján):
egyéni:
1. Boyd Exell (ausztrál) 33,15 hibapont
2. Ijsbrand Chardon (holland) 36,87
3. Chester Weber (amerikai) 40,94
...7. Lázár Zoltán 46,66
...9. Dobrovitz József 49,97
...14. Váczi István 52,62
...27. ifj. Dobrovitz József 57,64
28. Móró Lajos 58,11

csapat:
1. Hollandia (Ijsbrand Chardon, Theo Timmerman, Koos de Ronde) 81,41 hibapont
2. Egyesült Államok (Chester Weber, Allison Stroud, James Fairclough) 88,31
3. Ausztrália (Boyd Exell, Mark Peel) 92,26
4. Magyarország (Lázár Zoltán, Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József) 96,63

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Balatonfüred, 2017. július 20

http://ujhazak.com