A címvédővel is találkozik a Hydro Fehérvár AV19

A Hydro Fehérvár AV19 a címvédő svéd Röglével, valamint a szintén esélyesek közé sorolt svájci Zürich Lions csapatával és a lengyel GKS Katowicével került egy csoportba a férfi jégkorong Bajnokok Ligája (CHL) szerdai, tamperei sorsolásán.A 32 résztvevő csapatot négy kalapból nyolc, négycsapatos csoportra osztották az elit világbajnokság fő helyszínén. Az első kalapban a ligatulajdonos bajnokságok bajnokcsapatai, valamint a legmagasabban jegyzett második helyezett együttesek kerültek, a második és a harmadik kalapba a bajnokságok többi résztvevője a saját pontvadászatban való szereplés sorrendjében. A negyedik kalapba a Kontinentális-Kupa győztese, valamint a "kihívó ligák" bajnokai kerültek. A Fehérvár nem kerülhetett össze a vele azonos kalapban lévőkön túl az osztrák liga másik két reprezentásával, a Red Bull Salzburggal és a Villachhal.
    

A székesfehérvári együttes azzal biztosította helyét az elitsorozatban, hogy az osztrák ligában az alapszakaszban a harmadik helyen végzett, később aztán döntős volt. A magyar klubok közül legutóbb a Dunaferr indult az akkori BEK-ben még 1996/97-ben, azaz 25 év kihagyás után lesz újra magyar csapat a legrangosabb európai klubsorozatban. Minden csoportból a két legjobb jut a nyolcaddöntőbe.


    A játéknapok:
1. forduló: szeptember 1-2.
2. forduló: szeptember 3-4.
3. forduló: szeptember 8-9.
4. forduló: szeptember 10-11.
5. forduló: október 4-5.
6. forduló: október 11-12.
nyolcaddöntő: november 15-16. és 22-23.
negyeddöntő: december 6-7. és 13.
elődöntő: január 10-11. és 17-18.
döntő: február 18.


    A csoportok:
A csoport: Lulea (svéd), Jukurit Mikkeli (finn), Sparta Praha (cseh), Aalborg Pirates (dán)
B csoport: EV Zug (svájci), Grizzlys Wolfsburg (német), TPS Turku (finn), Olimpija Ljubljana (szlovén)
C csoport: Tappara Tampere (finn), Red Bull München (német), Rapperswil-Jona Lakers (svájci), Slovan Bratislava (szlovák)
D csoport: Rögle Ängelholm (svéd), ZSC Lions Zürich (svájci), HYDRO FEHÉRVÁR AV19, GKS Katowice (lengyel)
E csoport: Red Bull Salzburg (osztrák), Fribourg-Gottéron (svájci), Ilves Tampere (finn), Stavanger Oilers (norvég)
F csoport: Färjestad Karlstad (svéd), Villach SV (osztrák), Straubing Tigers (német), Comarch Cracovia (lengyel)
G csoport: Eisbären Berlin (német), Mountfield HK (cseh), Frölunda (svéd), Grenoble (francia),
H csoport: Ocelári Trinec (cseh), Skelleftea AIK (svéd), HC Davos (svájci), Belfast Giants (brit)


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com