A csapatépítés időszaka zajlik a párbajtőrözőknél

Mindkét szakági vezetőedző elégedetten nyilatkozott azután, hogy női és férfi párbajtőrözők budapesti Grand Prix-viadalán komoly szerepet játszottak a hazai vívók, Kun Anna és Nagy Dávid pedig ezüstérmet nyert."Jó érzés, hogy tízen felkerültek a 64-es direkt kieséses táblára, és ott lehettek a második napi küzdelmekben" - mondta az MTI-nek Dancsházy-Nagy Tamás, a férfi párbajtőrözők vezetője, hozzátéve, hogy a táblán is tartották magukat a magyarok, az első fordulóban csupán egy vívó esett ki, Keszthelyi Zsombor, aki néhány napja Újvidéken junior Európa-bajnok lett, és rövid idő alatt többször is bizonyítania kellett. - "A sok terheléstől, megerőltetéstől ő kézproblémával is bajlódott, neki most az a legfontosabb, hogy felkészüljön a junior világbajnokságra" - folytatta a vezetőedző, aki szerint a mostani eredmény jó visszajelzés az egész szakágnak arra vonatkozóan, hogy helyes úton járnak. Mint mondta, a közelmúltban mennyiségben és minőségben is változtattak az edzésmunkán, és ennek már jelentkeznek az eredményei.
    

"A válogatottak heti négy keretedzésen vesznek részt, így van lehetőség az apróbb részletekre, a fizikai munkára is figyelni. Igaz, a megemelt közös edzésszám a kluboktól vonja el a versenyzőket, de nagyon közel van már az olimpia, és párbajtőrben hatalmas és nagyon erős a mezőny, tartani kell a lépést a világgal. Most is 273 induló volt, pedig a háborús helyzet miatt meghatározó vívók is hiányoztak" - magyarázta a szakvezető.
    

Dancsházy-Nagy Tamás a tíz főtáblás hazai vívó közül kiemelte a nyolc közé jutott két versenyzőt, Koch Mátét és a végül ezüstérmes Nagy Dávidot. Véleménye szerint Koch már régóta adós volt a nagy eredménnyel, régen volt világkupa-döntője, azaz nyolc közé jutása, Nagy Dávidról pedig azt mondta, hogy az elmúlt időszakban nem a saját elvárásai szerint szerepelt, most végre átszakadt nála a gát, és remek vívással lett ezüstérmes. A vártnál korábban búcsúzó olimpiai ezüstérmes, világbajnok Siklósi Gergely kapcsán megjegyezte: míg február közepén, amikor a szocsi világkupán bronzérmes lett, nagyon összeállt nála a kép, most sok apró dolog hátráltatta.
   

"Az olimpiai kvalifikáció miatt számunkra a csapat a fontos, nem állunk túl jól a világranglistán. Párizsban és Heidenheimben fontos világkupa vár ránk, egyéni és csapatversennyel" - hangsúlyozta Dancsházy-Nagy Tamás az áprilisi és májusi viadalra utalva. "Kun Anna ezüstérmének nagyon örülök. Anna ügyes vívó, de ez volt az első olyan helyezése, amely érmet ért, ráadásul hazai környezetben" - mondta elégedetten a női válogatott vezetőedzője, majd hozzátette, ez a siker azért is fontos, mert a csapattársaknak is mintát, erőt ad, és jó lenne, ha Anna folyamatosan tudná hozni a vk-döntőket."
    

A női szakágat február elseje óta irányító Somfai Péter arról is beszélt, hogy az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese visszavonulása után űr maradt, de ezt az űrt a mostani generáció betöltheti. Kun Anna mellett a verseny előtti junior Európa-bajnokságon ezüstérmes Muhari Eszter számít még alapembernek, és a szakvezető szerint ha ők jól vívnak, megfelelő társakkal erős csapatot alkothatnak a fiatalok. Véleménye szerint a kadettekkel és a juniorokkal is jó szakemberek foglalkoznak, ezért hamarosan jelentkezhet az elvégzett munka eredménye.
    

Elmondta, hogy a következő, kolumbiai versenyre nem utazik el csapat - esetleg Kun Anna egyedül, ha szeretne és van esélye a jó világranglistás helyezésre -, helyette edzenek a lányok. A május közepi dubaji világkupán viszont már azt a csapatot szeretné pástra küldeni Somfai Péter, amelyik az Európa-és világbajnokságon is képviseli majd a magyar színeket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com