A csereember Jamal Musiala triplájával Kiss Lászlót másolta

Az Egyesült Államokban zajló, és először 32-csapatos labdarúgó-klubvilágbajnokságnak már a második mérkőzése új győzelmi rekordot hozott azzal, hogy a Bayern München vasárnap 10-0-ra kiütötte az új-zélandi Auckland Cityt - emelte ki hétfői összefoglalójában az IFFHS.A futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet arra is emlékeztetett, hogy a német bajnok Cincinnatiben aratott csoportnyitányos KO-sikere a FIFA-tornákat figyelembe véve, azaz a válogatottak világbajnoki mérkőzéseit tekintve is új csúcs. E téren az abszolút rekordot kilencgólos diadalokkal Magyarország, illetve Jugoszlávia tartotta. A magyar nemzeti csapat Dél-Koreát 1954-ben 9-0-ra, El Salvadort 1982-ben 10-1-re, Jugoszlávia pedig Zaire-t 1974-ben 9-0-ra verte vb-meccsen.

Magyar vonatkozása annak is van, hogy a Bayernben az utolsó fél órára becserélt Jamal Musiala mesterhármasig jutott, a klubvb-k történetének első tripláját szerezve a kispadról beszállva.

Válogatott szinten egyedül Kiss László volt képes hasonlóra, aki ugyancsak cserejátékosként volt háromszor is eredményes a 43 évvel ezelőtti 10-1-es győzelem alkalmával.

A müncheni alakulat nem először nyert hivatalos nemzetközi fellépésén 10-0-ra: ugyanilyen eredményt produkált a ciprusi Anorthoszisz ellen 1983. szeptember 28-án az UEFA Kupában.

Az IFFHS kitért arra is, hogy a vasárnap kétgólos német Thomas Müller 35 évesen és 275 naposan a klubvilágbajnokságok históriájának harmadik legidősebb gólszerzője lett az argentin Javier Zanetti (37 év, 127 nap) és a francia Karim Benzema (35 év, 361 nap) után.

A csoportkörös nyitányon Los Angelesben az Atlético Madrid Diego Simeone irányítása alatt egyik legsúlyosabb vereségét szenvedte el hivatalos nemzetközi mérkőzésén, amikor 4-0-ra alulmaradt a friss Bajnokok Ligája-győztes Paris Saint-Germainnel szemben.

A spanyol gárda argentin szakvezetőjével korábban három alkalommal futott már bele 4-0-s kudarcba, mindannyiszor a Bajnokok Ligájában: 2018-ban a Borussia Dortmundtól, 2020-ban a Bayern Münchentől, 2024-ben pedig a Benficától kapott ki ugyanennyire. A PSG-nek minden sorozatot figyelembe véve a vasárnapi volt ebben a szezonban a 14. olyan győzelme, amikor legalább négy góllal volt jobb riválisánál.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com