A csoportelsőség a tét az angolok ellen

Csütörtökön az Eb-ezüstérmes Anglia ellen folytatja a világbajnoki selejtezősorozatot a magyar labdarúgó-válogatott, a mérkőzés tétje pedig a csoportelsőség.Mindkét gárda számára alapvetően jól sikerült a nyári Európa-bajnokság, még ha az kissé fájdalmas véget is ért. A magyarok ugyan két pontot szereztek a halálcsoportban a németek és a világbajnok franciák ellen, de a címvédő portugáloknak is méltó ellenfelei voltak, ugyanakkor mindössze néhány percen múlt a továbbjutás, ami némi keserűséget okozott a játékosoknak. A szigetországiak pedig történetük során először bejutottak a kontinenstorna fináléjába, ott viszont hazai pályán 11-esekkel alulmaradtak az olaszokkal szemben. A válogatottak jó formáját mutatja, hogy az angolok 13 találkozó óta veretlenek, míg a magyarok legutóbbi 14 meccsükből csupán egyet vesztettek el.
    

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese nemcsak azért reménykedhet bravúros pontszerzésben, mert bebizonyította, a világ legjobbjaival is felveszi küzdelmet, hanem azért is, mert az Eb-hez képest mindenképpen erősödött azzal, hogy a nemzeti csapat legértékesebb játékosa, Szoboszlai Dominik felépült sérüléséből. Emellett Sallói Dániel bombaformában futballozik az amerikai bajnokságban, de az új idényben már szintén szerzett gólt Sallai Roland, Schäfer András és a csapatkapitány Szalai Ádám is. Ami komoly fejtörést okozhat az olasz szakvezetőnek, hogy kivel helyettesítse az eltiltott Nagy Ádámot.
    

Amennyiben az esélyesebb angolok begyűjtik a három pontot a telt házas Puskás Arénában, akkor meglépnek a csoport valamennyi tagjától, azaz komoly lépéselőnybe kerülnek a vb-részvételt jelentő első hely megszerzésében, a magyarok pedig - a csoport többi eredményétől függően - visszacsúszhatnak a harmadik pozícióba.


A döntetlennel ugyanakkor nyílt maradna a küzdelem, mert ugyanúgy mindössze két pont lenne a különbség az angolok és a magyarok között, mint eddig, egyúttal az lehetőséget adna a lengyelek és albánok számára a felzárkózásra. A hazai győzelem viszont azt eredményezné, hogy a magyar válogatott átvenné a vezetést a csoport élén.
    

A csoportban még egy fontos mérkőzést rendeznek, ugyanis a negyedik lengyelek a harmadik albánokat fogadják. A párharc vesztese kifejezetten nehéz helyzetbe kerül, mivel lemarad az első két helyért folyó küzdelemben. A hatos harmadik összecsapásán a két miniállam, az egyaránt nullapontos Andorra és San Marino csapata találkozik egymással.
    

A csoportból az első helyezett jut ki a 2022-es, katari világbajnokságra, a második pedig pótselejtezőt játszhat a részvételért. A magyar válogatottnak a pótselejtezőre még akkor is van esélye, ha a második helyet sem sikerül megszereznie, mivel tavaly ősszel megnyerte a kvartettjét a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban. Az NL-ből ugyanis a két legjobb olyan csoportgyőztes csatlakozik a pótselejtező mezőnyéhez, amely a vb-selejtezők során nem végez az első két helyen. A 12 csapat egymérkőzéses elődöntő-döntő rendszerben küzd majd meg a fennmaradó helyekért.


    Európai vb-selejtezők, I csoport, 4. forduló:
    csütörtök:
Magyarország-Anglia, Puskás Aréna 20.45
Andorra-San Marino, Andorra La Vella 20.45
Lengyelország-Albánia, Varsó 20.45


    A tabella:
1. Anglia          3   3  -  -   9- 1  9 pont
2. MAGYARORSZÁG    3   2  1  -  10- 4  7
3. Albánia         3   2  -  1   3- 2  6
4. Lengyelország   3   1  1  1   7- 5  4
5. Andorra         3   -  -  3   1- 8  0
6. San Marino      3   -  -  3   0-10  0


    Korábbi eredmények:
    1. forduló (március 25.):
Anglia-San Marino 5-0 (3-0)
Andorra-Albánia 0-1 (0-1)
Magyarország-Lengyelország 3-3 (1-0)

    2. forduló (március 28.):
Lengyelország-Andorra 3-0 (1-0)
Albánia-Anglia 0-2 (0-1)
San Marino-Magyarország 0-3 (0-1
)
    3. forduló (március 31.):
Andorra-Magyarország 1-4 (0-1)
Anglia-Lengyelország 2-1 (1-0)
San Marino-Albánia 0-2 (0-0)


    A csoport további programja:
    5. forduló (szeptember 5.):
Albánia-Magyarország
Anglia-Andorra
San Marino-Lengyelország

    6. forduló (szeptember 8.):
Albánia-San Marino
Magyarország-Andorra
Lengyelország-Anglia

    7. forduló (október 9.):
Andorra-Anglia
Magyarország-Albánia
Lengyelország-San Marino

    8. forduló (október 12.):
Albánia-Lengyelország
Anglia-Magyarország
San Marino-Andorra

    9. forduló (november 12.):
Andorra-Lengyelország
Anglia-Albánia
Magyarország-San Marino

    10. forduló (november 15.):
Albánia-Andorra
Lengyelország-Magyarország
San Marino-Anglia


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com