A curlinges Nagy Laura szerint az összhang volt győzelme alapja

Kanadai társával gyorsan megtalálták az összhangot, ami nagy szerepet játszott abban, hogy sikerült aranyérmet nyerniük a lausanne-i ifjúsági téli olimpián - véli a curlinges Nagy Laura.Az M4 Sport Sporthíradójában pénteken elmondta, hogy a magyar vegyescsapattal mentek ki, melynek tagja volt még Szarvas Kristóf, Tatár Lőrinc és Joó Linda, és az első héten elért eredmények alapján sorolták őket be, illetve kaptak társat.

   
"Én a kanadai Nathan Young mellé kerültem" - mesélte, kiemelve: lényeges volt, hogy angolul beszélő társat kapott. "Vegyes párosban eléggé fontos a kommunikáció és a megértés, meg az, hogy megtaláljunk a másikkal egy jó ritmust és ütemet" - magyarázta. - "Félórás edzésünk volt megismerni egymást, utána egyenes kiesésben zajlott a verseny."
    

A magyar-kanadai duó hat mérkőzést játszott, az elődöntőben 6-2-re győzött le egy japán-francia kettőst, majd a fináléban az orosz Nyikolaj Liszakov és a francia Chana Beitone alkotta páros felett diadalmaskodott 9-5-re. Ezzel Nagy Laura a magyar curlingsport első aranyérmét szerezte olimpiai eseményen. "Az első pillanattól kezdve megtalálták a közös nyelvet, közös hangot, nagyon jól kiismerték egymás dobásait, technikáját, nagyon jó párost tudtak alkotni" - mondta edzője, Szarvas Gábor, aki bízik benne, hogy ez az eredmény lökést adhat itthon a sportágnak.
   

Nagy Laura még elmondta, hogy a lány csapat kijutott az A csoportos junior világbajnokságra és szerinte ott is van esély a jó szereplésre. A svájci téli játékokon a magyarok hat érmet nyertek. A curlinges siker előtt, múlt szerdán a jégkorong 3x3-as változatában Hegedüs Levente első-, Márton Luca második, Ivády Milán és Metzler Regina, valamint a műkorcsolyázó Schermann Regina - csapatban - harmadik lett.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com