A divízió I/A jégkorong-vb lebonyolítását is érintheti a járvány

A divízió I/A világbajnokság lebonyolítását is befolyásolhatja a koronavírus-járvány Sipos Levente, a Magyar Jégkorong Szövetség főtitkára szerint, aki emellett arról is beszélt az M4 Sport Sporthíradójában, hogy az elhalasztott női vb miatt a magyar csapat programját át kell szervezni."Nem így terveztünk bennmaradni az A csoportban két egymást követő évben, de helyt fogunk állni jövőre" - ígérte hétfőn a szövetségi elöljáró, hozzátéve, hogy a halasztás hátterében a fogadó kanadai tartomány döntése áll.

   
"Maga Új-Skócia, ahol a világbajnokságot rendezték volna, döntött úgy, hogy nem kíván helyet adni olyan rendezvények, ahova több tízezer vagy százezer ember utazik külföldről." - mondta. A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) szombaton határozott arról, hogy a koronavírus-járvány miatt a jövő évre halasztják a női jégkorong-világbajnokságot, amelyen - története során először - a magyar válogatott is szerepel.
   

"A topesemények egy sportág számára nagyon fontosak mind a nézők, mind pedig a sportolók szempontjából, tehát bizakodtunk abban, hogy talán ezt el lehet kerülni" - mondta Sipos Levente, aki arról is beszélt, hogy a szövetség vezetősége hétfőn ül össze a stábbal, hogy megvitassák, hogyan alakuljon át a következő hetek korábban leszervezett felkészülési programja.
    

"Valószínűleg nem utaznak el a lányok Németországba az ottani felkészülési mérkőzésekre. Igyekszünk a formájukat fenntartani, de a belső motiváció az, amin igazából dolgozni kell, az pedig részint a klubokkal közösen kell, hogy történjen" - vázolta fel a feladatokat. A női vb március végén rajtolt volna a kanadai Halifaxben és Truróban, de a módosítás nyomán jövő tavasszal rendezik meg, változatlan mezőnnyel.
    

A főtitkár kitért rá: vasárnap érkezett a hír arról, hogy Szlovéniában nem szeretnének 500 fő fölötti rendezvényeket lebonyolítani, így valószínű, hogy a férfi divízió I/A világbajnokság sem ott lesz. "Ez azonban nem egy hivatalos IIHF-döntés, hanem egyelőre a befogadó ország saját kommunikációja" - hangsúlyozta.
    

A ljubljanai vb - melyen a magyar válogatott is szerepel - április, május fordulóján lenne. Sipos Levente szerint kevésbé valószínű, hogy halasztva ugyanott rendezik majd meg. A főtitkár komoly problémának nevezte, hogy ha egyes divíziókban lesz vb, másokban esetleg nem, hogyan számolják majd a ranglistapontokat.
    

A leszervezett felkészülést illetően úgy fogalmazott, hogy egyelőre egyik beutazó ország, illetve egyik fogadó ország szövetsége sem mondta le a tervezett mérkőzéseket.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com