A Dunaszerdahely edzője szerint a magyarok a csoport esélyesei
Rodics Dániel, az MTI különtudósítója jelenti: Debre Viktor, a Dunaszerdahely női kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint a magyar válogatott esélyes a csoportgyőzelemre a szerdán kezdődő spanyolországi világbajnokságon."Magasan mi vagyunk a favoritok, elvárható az első helyről továbbjutni és négy pontot vinni a középdöntőbe, mert mi vagyunk a legjobbak a csoportban" - nyilatkozta az MTI-nek Debre.
Az olimpiai hetedik helyezett magyarok a torna csoportkörében csütörtökön Szlovákiával, szombaton Csehországgal, jövő hétfőn pedig Németországgal találkoznak Llíriában, egyaránt 20.30-tól. Mind a nyolc csoportból az első három helyezett kerül a középdöntőbe, ahova magukkal viszik a másik két továbbjutó elleni eredményeiket. A küzdelmek négy, egyenként hatcsapatos csoportban folytatódnak, innen az első két-két helyezett kerül a negyeddöntőbe.
A HC DAC szakembere emlékeztetett, hogy a múlt heti, madridi felkészülési tornán a németek a házigazda spanyolok mögött a második helyen zártak, a szlovákok pedig a lengyelek mögött negyedikek lettek. Hangsúlyozta, a magyar válogatottnak "oda kell figyelnie" a németekre, akik nehézzé tették az előző vb-n ezüstérmes spanyolok dolgát.
A magyar szövetség elvárása, illetve Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány célkitűzése a negyeddöntőbe jutás a világbajnokságon. A játékosként 57-szeres válogatott Debre Viktor szerint bár a legjobb nyolc közé kerülés reális cél, ha sikerül négy pontot vinni a csoportkörből, de a többségében fiatalokra épülő nemzeti csapatra nem szabad komoly terhet tenni.
"Evés közben jön meg az étvágy, és a női kézilabdában bármelyik meccsen bármi megtörténhet, de én nem tennék nagyobb terhet a lányok vállára" - mondta Debre, aki hangsúlyozta, azért is szurkol a csapatnak, mert ráférne a magyar kézilabdára, hogy a női válogatott visszakerüljön oda, ahol korábban volt, és ahol a helye van.
A Dunaszerdahely öt játékosa szerepel a szlovák nemzeti együttes vb-keretében. Róluk az edző elmondta, mindannyian nagy örömmel és boldogsággal keltek útra, hiszen néhányuk pályafutásának ez a csúcsa, mivel korábban nem szerepeltek világbajnokságon. A szlovákok szabadkártyával jutottak ki a tornára. Mint kifejtette, a kapus Oguntoye Viktória másfél éve nagyon jó teljesítményt nyújt, a balszélső Bízik Réka a képességei és a tudása alapján játszhatna egy magyar élcsapatban is, Hudák Emma pedig nagyon jó védekező specialista, akitől azt várja, hogy megmutassa magát a nemzetközi porondon is, mivel a klubcsapatában már bizonyított.
Debre kiemelte továbbá a Siófokon játszó Simona Szarkovát, a Mosonmagyaróváron szereplő Lancz Barbarát, továbbá a Iuventa Michalovce beállóját, Nikoleta Trúnkovát, mivel a legtöbbször utóbbi köré épül a válogatott játéka. Ezt a magyar együttes is tapasztalhatta, ugyanis Trúnková nyolcszor talált be október közepén a két csapat Európa-bajnoki selejtezőjén, amelyen csupán kétgólos, 30-28-as vendégsiker született Nagytapolcsányban.
"Óriási különbség van a magyar és a szlovák kézilabda között, de mindenkit komolyan kell venni, mert mindenkinek lehet jó és rossz napja, amikor pedig egy csapat megérzi a vérszagot, még jobban kezd játszani, de ez mindig így volt, nem újdonság" - magyarázta Debre, aki korábban a magyar férfiválogatott másodedzőjeként is tevékenykedett.
A cseh-szlovák közös bajnokságban, a MOL Ligában szereplő HC DAC vezetőedzője szerint a szlovák válogatott az erőviszonyok alapján ki-ki meccset játszik majd a csehekkel a világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában a továbbjutásért. "Nem lesz egyszerű feladat, de én arra hegyezném ki a csapatom formáját, mert ott van reális esélye. Aki jobb fizikai és mentális állapotban érkezik oda, az fog nyerni" - vélekedett.
Debre szerint a cseheknek több jó klubcsapatuk van, mint a szlovákoknak, több játékosuk szerepel külföldi klubban, ketten például a Bajnokok Ligája-címvédő norvég Vipers Kristiansandban. Rávilágított, hogy a cseh válogatottnak azért is nagyobb esélye van, mert a DHK Baník Most együttesére épül, amely évek óta valamelyik európai kupasorozatban szerepel, ezt kell majd valahogyan kiegyenlíteniük a szlovákoknak.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások