A DVTK negyedik a nyolcaddöntő előtti erősorrendben

A DVTK HUNTHERM legjobb magyar csapatként a negyedik helyet foglalja el a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) által a női Európa Kupa-nyolcaddöntő előtt kiadott erősorrendben.A wbasket.hu szaklap által szemlézett összesítés kiemelte, hogy négy magyar csapat jutott be a szerdán rajtoló, oda-visszavágó alapú nyolcaddöntőbe. A FIBA erősorrendjében a magyar bajnok DVTK HUNTHERM a 4., a SERCO UNI Győr a 7., a Sopron Basket a 9., míg az NKA Universitas Pécs a 15. helyre került.

A DVTK-ról úgy vélekedtek a szakírók, hogy a csalódást keltő Euroliga-búcsú után Völgyi Péter vezetőedző együttesének az EK-ban komoly lehetősége van trófeát szerezni. A spanyol Ferrolt "trükkös" ellenfélként jellemzik, miután eddig elképesztő szezonja volt 9 győzelemmel és 1 vereséggel az EK-ban, ezzel együtt a DVTK-t tartják esélyesebbnek, főként Kaila Charles, Lelik Réka és Ana Tadic játékának köszönhetően. A csata Galíciában kezdődik csütörtökön.

A Győrről azt írta a FIBA, hogy a nyeretlen Euroliga-alapszakasz és a kanadai Bridget Carleton távozása egyaránt csalódást okozott, de a képesnek tartják arra az együttest, hogy újra összeszedje magát. Kiemelik, hogy hazai riválissal, a Sopron Baskettel néznek farkasszemet, amely ellen Kiss Virág és Darcee Garbin hatékony kettőse alapozhatja meg a továbbjutást. Mindeközben távolról Dombai Réka és Dubei Debóra lehet a kulcs.

A Sopron Basketet úgy jellemzik, hogy a Jacinta Monroe, Zala Friskovec, Stephanie Reid trió áll az erős szezon mögött, és kiemelik, hogy mindössze egy meccset veszítettek idén. A Győr elleni párharcról azt írják, létfontosságú lenne a Sopronnak az eladott labdák számának alacsonyan tartása - különösen azért, mert a Győr a kelleténél több eladott labdával dolgozik. A FIBA-riport szerint a párharcot otthon kezdő Győr "enyhe favoritnak számít", de ez várhatóan nem zavarja majd a Sopront.

A Pécsről az a szakvélemény, hogy hullámvasút volt számára a rájátszás első köre, miután közel állt ahhoz, hogy leadja 22 pontos előnyét a görög Olimpiakosz ellen. A továbbjutás azonban meglett, így a feltörekvő Girona következik - először a Lauber Dezső Sportcsarnokban. A cseh Julia Reisingerova korábbi csapata ellen játszik, a pécsi játékosoknak pedig kiegyensúlyozott teljesítménnyel kell segíteniük sztárcenterüket, ha tovább akarnak jutni a spanyolok ellen.

Az EK-nyolcaddöntő magyar vonatkozású első mérkőzései (csütörtök):

SERCO UNI Győr-Sopron Basket 18.00

NKA Universitas Pécs-Girona (spanyol) 18.00

Ferrol (spanyol)-DVTK HUNTHERM 20.00

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com