A Ferencváros első magyar csapatként védheti meg a címét

Péntektől vasárnapig Máltán rendezik a férfi vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét, amelyet a kétszeres győztes FTC-Telekom címvédőként vár.A zöld-fehérek több szempontból is sporttörténelmet írhatnak, ugyanis újabb, immár harmadik diadalukkal a legeredményesebb magyar csapattá válnának a legrangosabb európai kupasorozatban, jelenleg hozzájuk hasonlóan az OSC és a Vasas is két végső sikerrel rendelkezik. Az aranyérem megszerzésében az is kuriózum lenne, hogy először jönne össze a címvédés magyar klubnak.

Erre meg is van minden esélye Nyéki Balázs vezetőedző magyar bajnok és kupagyőztes együttesének, ugyanis nemcsak hazai porondon, hanem nemzetközi szinten is kiemelkedett a mezőnyből.

Ezt bizonyítja, hogy az egész szezonban egyetlen veresége van, méghozzá a spanyol Barceloneta vendégeként a negyeddöntős csoportkörben, de akkor is csak 9-9-es döntetlen után ötméteresekkel maradt alul a gárda.

Az is a Ferencváros esélyeit növeli, hogy pénteken a négy között a torna leggyengébbnek tartott csapata, a CN Marseille lesz az ellenfele. Az Angyal Dánielt foglalkoztató franciák történetük első BL-döntős szerepléséért ugranak majd medencébe, de hatalmas meglepetés lenne, ha sikerrel járnának.

A vasárnapi fináléban viszont már biztosan nagyon meg kell küzdeni majd a trófea megtartásáért az FTC-nek, mert a másik ágról a 2022-ben és 2023-ban ezüstérmes Novi Beograd, vagy a két magyar válogatott játékost soraiban tudó Barceloneta érkezik, amely 2014 után másodjára szeretne a trónra kerülni. Előbbi a szerb sztárokon túl olyan világklasszisokat vonultat fel, mint a görög válogatottal olimpiai ezüst- és világbajnoki bronzérmes Angelosz Vlahopulosz. Utóbbiban pedig ott játszik Vigvári Vince és Burián Gergely mellett a világ egyik legjobbja, a spanyolok világ- és Európa-bajnok vezére, Alvaro Granados is.

Persze sztárokból nincs hiány a népligeti csapatban sem, elég csak a háromszoros olimpiai bajnok szerb Dusan Mandicot, a görög Sztilianosz Argiropuloszt, vagy éppen az olasz Edoardo Di Sommát említeni. A keret gerincét azonban a magyarok adják, köztük a világ egyik legjobb kapusának tartott Vogel Soma, illetve a válogatott jelenlegi és korábbi csapatkapitánya, Manhercz Krisztián és Jansik Szilárd.

Az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti a négyes döntő mérkőzéseit a vallettai Nemzeti Uszodakomplexumból, amely másodjára ad otthon a BL végjátékának.

A négyes döntő programja:

péntek, elődöntő:

Novi Beograd (szerb)-Barceloneta (spanyol) 19.30

FTC-Telekom Waterpolo - CN Marseille (francia) 21.30

vasárnap:

bronzmérkőzés 19.30

döntő 21.30

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

http://ujhazak.com