A Ferencváros érvényesítené a papírformát
A Ferencváros labdarúgócsapata egyértelmű esélyesként várja a Shamrock Rovers elleni párharcot az Európa-liga selejtezőjének utolsó fordulójában.Az erőviszonyokról sokat elárul, hogy amíg a magyar bajnok sorozatban negyedszer szerepel majd csoportkörben valamelyik európai kupasorozatban, addig ír ellenfele - ezt megelőzően - története során csupán egyszer, 11 évvel ezelőtt jutott el a főtábláig. Az FTC egyszer a Bajnokok Ligájában, kétszer pedig az El-ben mutathatta meg magát, s bár a továbbjutás egyszer sem jött össze, mégis helytállt, a Shamrock viszont eddigi egyetlen főtáblás szereplése alkalmával hat vereséggel búcsúzott. A Ferencváros keretének értéke - a mértékadónak számító transfermarkt adatai szerint - több mint tízszerese az ír együttesének.
Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző együttese a múlt heti BL-búcsú ellenére feldobott állapotban várhatja a csütörtöki első felvonást, mivel hétvégén a MOL Fehérvár elleni rangadón rendkívül magabiztos győzelemmel hangolt az OTP Bank Ligában. A szintén zöld-fehér ír gárda ugyan múlt pénteken csak döntetlent játszott hazája bajnokságában, de így is négypontos előnnyel vezeti a tabellát.
A Ferencváros története során korábban egyszer találkozott ír csapattal nemzetközi porondon: 1997-ben kettős győzelemmel, 6-0-s összesítéssel ejtette ki a Bohemians gárdáját az UEFA Kupa selejtezőjében. A Shamrocknak sincs kellemes emléke a magyar riválisokról, ugyanis egyetlen ilyen párharca során kettős vereséggel maradt alul a Budapest Honvéddal szemben 1985-ben, a BEK első fordulójában.
A BL-selejtező nyitókörében az FTC az idegenbeli 0-0 után hazai pályán 5-1-re verte a kazah Tobolt, majd a Slovan Bratislavától 2-1-re kikapott a Groupama Arénában, de Pozsonyban 4-1-es sikerrel javított. Előző párharcában az idegenbeli 1-1 után 3-1-re alulmaradt az azeri Qarabaggal szemben, így átkerült az Európa-liga selejtezőjébe. Ír ellenfele a máltai Hibernians gárdáján túljutott, de a bolgár Ludogorec már túl nagy falatnak bizonyult a BL-selejtezőben. Az El-ben viszont az északmacedón Skupi ellen sikerült javítania.
A mostani párharc csütörtöki mérkőzése - melyet az M4 Sport közvetít - 18.30-kor kezdődik a Groupama Arénában. A visszavágót egy héttel később Dublinban rendezik. A párharc győztese az Európa-liga, a vesztese a Konferencia-liga csoportkörében szerepelhet.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások