A férfi csapat az élmezőnyben maradna

A váltóban olimpiai bajnok magyar férfi csapat célja, hogy az élmezőnyben maradjon a rövidpályás gyorskorcsolyázók hétvégén rajtoló új világkupa-szezonjában, míg a női válogatott jelentős átalakuláson esett át.Bánhidi Ákos csapatmenedzser korábban úgy fogalmazott, a férfiaknál reális elvárás, hogy továbbra is a legjobbak közé tartozzanak a magyarok, mert bár az ötkarikás aranyérmes négyesből Knoch Viktor egy évet kihagy, de Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Burján Csaba megmaradt bajnokcsapatból, ráadásul az amerikai születésű Krueger Cole, vagy éppen Varnyú Alex is megfelelő negyedik ember lehet a stafétában. Megjegyezte, hosszú távon pedig Krueger olimpiai ezüstérmes öccse, John-Henry még erősítést is jelenthet, de neki az országváltás miatt a mostani idényt ki kell hagynia.

   
A sportvezető arról is beszélt, hogy a Phjongcshangban szerepelt női ötösfogatból Heidum Bernadett visszavonult, Keszler Andrea sérült, s jelenleg Kónya Zsófia sem versenyez, ezért átalakulóban van a csapat, így azon kell dolgozni, hogy mielőbb ismét eredményes legyen a beépülő új tagokkal. A péntektől vasárnapig tartó első, calgaryi állomásra, illetve az egy héttel később az egyesült államokbeli Salt Lake Cityben sorra kerülő második vk-viadalra Jászapáti Petra és Bácskai Sára Luca mellett két juniorkorú versenyző, Sziliczei-Német Rebeka és Somogyi Barbara, továbbá Knoch Viktor lengyel származású felesége, a szülés után visszatérő Knoch Marta utazott el múlt szombaton.
    

Az elmúlt két szezonban egyéni sikerekből sem volt hiány, Liu Shaoang tavaly, bátyja, Liu Shaolin Sándor pedig idén végzett az 1000 méteres táv pontversenyének élén. "Az a célunk, hogy továbbra is a legjobb hat-tíz korcsolyázó közé tartozzunk" - jelentette ki a vk-sorozatot illetően Liu Shaoang, aki hozzátette, a szezon főversenye viszont számára a szófiai világbajnokság lesz, mert testvére után ő is szeretné magáról elmondani, hogy világbajnok, azaz öt érem után szeretné megszerezni az első aranyát is.
    

A vk-sorozat első két, tengerentúli állomása arról híres, hogy ezeken a helyeken a leggyorsabb a jég, azaz könnyen országos csúcsok dőlhetnek meg. Ezt követően decemberben a kazahsztáni Almatiban folytatódik a sorozat, majd januárban a hollandiai Dordrechtben kerül sor az Eb-re, februárban pedig Drezdában lesz a vk-sorozat negyedik állomása. Az idény márciusban a szófiai vb-vel zárul.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com