A férfi és a női címvédőnek sem könnyű a sorsolása

A férfiaknál címvédő Kaposvár és a női aranyérmes Vasas sem kapott könnyű ágat a röplabda Magyar Kupában.A sorozat pénteki, békéscsabai sorsolásán kiderült, hogy a somogyiak először a negyeddöntőben lépnek pályára, miután csak 15 együttes nevezett. Itt azonban egyből igen komoly próbatétel vár Bögöly Gáborékra, ugyanis az előző idényben Extraliga-bronzérmes MAFC-cal, vagy a legutóbbi két bajnoki döntőt egyaránt a kaposváriak ellen elveszítő MÁV Előre Foxconn-nal találkoznak.

Érdekesség, hogy a Kaposvár kupasorozat előző idényében is a negyeddöntőben találkozott a nagy rivális székesfehérváriakkal, akiket akkor búcsúztatott. A legutóbb ezüstérmes Kazincbarcika a MEAFC-cal kezd, majd a Győr-Szeged párharc továbbjutója vár rá. A nőknél 21 együttest sorsoltak be a táblára, s ez alapján a címvédő, elmúlt három szezonban győztes Vasas a nyolcaddöntőben a PTE-PEAC és a Mozdulj párharcának győztesével, azaz harmadik vagy negyedik vonalbeli csapattal találkozik.

A fővárosiakra ezt követően azonban komolyabb erőpróba vár, ugyanis vagy az UTE, vagy a saját második számú csapatuk, a szintén élvonalbeli Vasas SC ellen kell pályára lépniük. A másik ágról - amennyiben kezdésként mindkét együttes túljut alacsonyabb osztályú ellenfelén - a nyolc között a Békéscsaba és a MÁV Előre lehetséges párharca emelkedik ki.

A legutóbb bronzérmes Kaposvár előbb NB I-es csapattal találkozik, ami után a Szent Benedek RA várhat rá. Az már korábban biztos volt, hogy a tavalyi végeredmény alapján a férfiaknál az elődöntőben a Kaposvár a Pénzügyőrrel, míg a Kazincbarcika a harmadikként zárt Kecskeméttel találkozhat. A nőknél a négy között Vasas-Nyíregyháza és Békéscsaba-Kaposvár összecsapásokra kerülhet sor - ha a csapatok eljutnak eddig a fázisig. A Magyar Kupa a férfiaknál novemberben, a nőknél október elején kezdődik, a négyes döntőket várhatóan március 8-9-én rendezik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com