A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.Annak ellenére bombaként robbant tegnap a Mercedes hivatalos bejelentése, hogy azt már tudni lehetett, hogy a Formula-E hatodik szezonjában, 2019-ben, megjelenhet a német gyártó a mezőnyben, ám azt senki sem gondolta volna, hogy ez azzal fog járni, hogy a Mercedes otthagyja a Német Túraautó Bajnokságot (DTM), ahol a 2018 szezon lesz az utolsó a csapat számára.

A Mercedes a DTM 2000-es megújulása óta folyamatosan a mezőny tagja, ám 2019-től már csak két alakulat, a BMW és az AUDI marad a gyártó bajnokságban. Ilyesmi utoljára 2011-ben fordult elő. A döntést stratégiai érvekkel indokolták a németek, hiszen köztudott, hogy az autógyártás jövőjét, az elektromos autózást, a Formula-E képviseli a motorsport világában.

Toto Wolff, a Mercedes sportigazgatója így kommentálta a döntést:

„A Mercedes történetének mindig is fontos részét fogják képezni a DTM-ben eltöltött évek. Szeretnénk minden csapattagnak köszönetet mondani, aki hozzásegítette a Mercedes-Benzt ahhoz, hogy a legsikeresebb DTM-gyártó legyen ebben az időszakban.

Habár a távozás minden érintett számára nehéz, mégis az idei és a jövői évi szezonban is mindent meg fogunk tenni azért, hogy a lehető legtöbb címet megszerezzük a DTM-ben. Ennyivel a szurkolóknak és magunknak is tartozunk.”

A DTM 1988-as megalapítása óta a Mercedes 26 szezont húzott le a szériában, ahol 10-szer egyéni, 13-szor csapat, 6-szor gyártó bajnokok lettek. Összesen 183 futamgyőzelmet, 128 pole pozíciót és 540 dobogós helyezést könyvelhetett el a német gyártó. A jelenlegi szezonban hat versenyzővel (Gary Paffett, Paul di Resta, Lucas Auer, Edoardo Mortara, Maro Engel és Robert Wickens) harcolnak a bajnoki címért.

A Mercedes már korábban bejelentette, hogy szeretne belépni a Formula-E egyre népesebb táborában, de végül a jobb felkészülés reményében, egy évvel eltolták a debütálásukat. Wolff arról is beszélt, hogy az autógyártás jövője szempontjából a Formula-E a legrelevánsabb sorozat, ám ez a váltás nem lesz hatással a Forma-1-es szerepükre.„A motorsportban, mint minden területen, szeretnénk mi lenne a mérce a prémium kategóriában, és innovatív új projekteket akarunk felfedezni, ehhez pedig a Forma-1 és a Formula-E kombinációja a legjobb.

A Formula-E olyan, mint egy új kísérlet, hiszen egy teljesen új formációt kombinál egy erős eseménynek számító versennyel, hogy így népszerűsítse a jelen és a jövő technológiáját. Az elektromos autózás folyamatban van az utcai autók terén, a Formula-E pedig érdekes alapot ad a gyártóknak ahhoz, hogy az új technológiáikat új közönség elé tárják, egy újfajta verseny, másfajta sorozat keretében.”

A Formula-E vezetője, Alejandro Agag örömmel üdvözölte a Mercedest az egyre több gyártót vonzó sorozatban, amit néhány éve még sokan lebecsültek:

„Ez a lépés azt mutatja, hogy mennyire változóban van a világ, de nem kizárólag a motorsportban, hanem az egész autóiparban.

Egy olyan átalakulásnak lehetünk a szemtanúi, amely először a városainkat, majd az útjainkat is érinteni fogja. A Formula-E megtestesíti ezt a változást. A csapatainkkal és a gyártóinkkal azon dolgozunk, hogy a technológiáink jobbá és elérhetőbbé tegye az elektromos autókat.”

(Forrás: m4sport.hu)


Hozzászólások

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

http://ujhazak.com