A főtitkár szerint a magyar tenisz kiváló reklámot kapott a Városligetben

Richter Attila, a szövetség (MTSZ) főtitkára szerint a válogatott sikere mellett a magyar tenisznek is kiváló reklámja volt az Izrael ellen megnyert párharc a Davis Kupa euro-afrikai zónájának I-es csoportjában.

"Frenetikus, szenzációs, szuper, csodálatos - másfél napja már nem találom a szavakat arra, ami itt történt" - mondta vasárnap az MTI-nek. "Ennek a csapatnak a tagjai még nagyon kicsik voltak 1995-ben, amikor legutóbb párharcot nyertünk az I-es csoportban, Portugália ellen. Legutóbb 3-0-ra pedig 25 éve vezettünk ebben az osztályban, akkor még a világon sem voltak a srácok."
Richter Attila kifejtette, a városligeti helyszínválasztásnak köszönhetően a középpontba került a tenisz, és az elmúlt három nap bebizonyította, hogy a válogatott rászolgált az érdeklődésre.

"A szövetség saját forrásokból és a szponzoroknak köszönhetően tudta megvalósítani ezt a tornát. Sok opciónk nem volt. Ha keménypályán játszunk, akkor is csarnokot kell bérelni, akkor a jelenlegi költségek több mint felével lehetett volna számolni. Más kérdés, hogy azon a borításon nem lett volna esélyünk Izrael ellen. De sikerült megfelelő szponzorokat találni, merhettünk nagyot álmodni, és esélyt adni a győzelemre. Egy salakpálya létrehozásához minimum három és fél hét szükséges, ennyi időre sehol nincs csarnok. Mobil létesítmény kellett tehát, amelyet azért építettünk éppen a műjégpályára, mert itt alakult meg a szövetség 109 évvel ezelőtt. De bárhova tesszük a csarnokot, ugyanennyibe került volna." - mondta.

tenisz

Az MTSZ főtitkára emlékeztetett arra, hogy a felvezető sajtótájékoztatón az izraeli küldöttség vezetője kiemelte: minden elismerése a szervezőké, ugyanis a legfontosabb cél teljesült, az emberek beszélnek a teniszről.

"A naponta kilátogató 1500 néző nem hatalmas tömeg, de ha azt nézzük, hogy egyéb sporteseményekre mennyien mennek ki, akkor ez egy jelentős szám. Szeretnénk rászoktatni a teniszkedvelőket, hogy járjanak ki versenyekre, és a kormány jóvoltából idén 50 és 75 ezer dollár összdíjazású tornák is lesznek Magyarországon" - tette hozzá.

Ami a Davis Kupára vonatkozó terveket illeti, Richter Attila közölte:
"Júliusban a szlovákokkal játszunk, mindenki ugyanilyen színvonalú rendezést vár el tőlünk. Holnaptól a feladat az, hogy kitaláljuk, hol fogadjuk őket, és hogyan tudunk még jobb tornát rendezni. Hogy meddig tart ez a csoda, nem tudom, de amíg tart, addig élvezzük.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com