A Glasgow Rangers egyedüli világelső 55 bajnoki címével

Fennállása 55. elsőségének megszerzésével a skót Glasgow Rangers egyedüli éllovassá lépett elő azon a világranglistán, amelyet a bajnoki címek száma alapján tart nyilván a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).Az IFFHS az után tette közzé friss lajstromát, hogy a Rangers idény közben, már vasárnap megnyerte a skót bajnokságot azzal, hogy legnagyobb riválisa, a második helyen álló Celtic csak döntetlenre volt képes a Dundee United vendégeként. A tabellán 88 ponttal első csapat előnye így behozhatatlanná vált a 68 pontos Celtic számára a szezon hátralévő hat fordulójában.

    
A Rangers története során 55. alkalommal lett bajnok, így a skót öröklistán néggyel előzi meg a Celticet, az abszolút világrangsorban pedig az 54 végső sikerével eddig vele holtversenyben álló északír Linfield elé került. Rajtuk kívül még az uruguayi Penarol (52) és a Celtic (51) gyűjtött be félszáznál több bajnoki címet.
    

A Rangerst 2012-ben gazdasági okok miatt visszasorolták a negyedosztályba, az együttes négy év alatt három osztályt lépett, és visszajutott az élvonalba. Ott kétszer harmadikként, majd kétszer másodikként végzett, ezúttal pedig - a 2018 tavaszán kinevezett angol Steven Gerrard irányításával - meg is tudta törni a sorozatban kilencszer aranyérmes Celtic egyeduralmát.


    A legsikeresebb klubok történelmi rangsorának élcsoportja az IFFHS statisztikái alapján:
----------------------------------------------------------------------            
1. Rangers (skót) 55 (első címe: 1891, legutóbbi: 2021)
2. Linfield (északír) 54 (1891, 2020)
3. Penarol (uruguayi) 52 (1900, 2018)
4. Celtic (skót) 51 (1893, 2020)
5. Nacional  (uruguayi) 47 (1902, 2019)
6-7. Olimpia Asunción (paraguayi) 45 (1912, 2020)                              
   és Olympiakosz (görög) 45 (1931, 2020)                                              
8. al-Ahly (egyiptomi) 42 (1949, 2020)
9. South China (hongkongi) 41 (1924, 2013)
10. Benfica (portugál) 37 (1936, 2019)
11. Juventus (olasz) 36 (1905, 2020)
12. Saprissa (Costa Rica-i) 35 (1952, 2020)


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com