A görög lapok megérdemelt Vidi-sikerről írnak

A görög napilapok internetes kiadásai túlnyomórészt a PAOK labdarúgócsapatának felforgatott összeállításáról, valamint a Vidi FC megérdemelt sikeréről írtak, miután a székesfehérvári együttes csütörtök este vendégként 2-0-ra legyőzte a szaloniki gárdát az Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában.A tudósítások többsége kiemelte, hogy a házigazdáknak az első félidőben nem volt reális esélye az egyenlítésre Huszti Szabolcs 12. percben szerzett gólja után, Stopira közvetlenül a szünet előtt szerzett gólja pedig szinte meg is pecsételte a PAOK sorsát.

    
A Kathimerini című lap kitért rá, hogy a Vidi "a Székesfehérváron született Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének szeme láttára múlta felül a görög bajnokság listavezetőjét." "A PAOK-nál néhány állandó kezdőjátékost pihentettek ezen az összecsapáson, és a csapat drágán megfizetett ezért" - áll az újság beszámolójában, amely szerint a hazaiak teljesítménye "csalódást keltő volt egy közepes tudású együttes ellen, amelyet az AEK Athén augusztusban, a Bajnokok Ligája selejtezőjében búcsúztatott."
   

A tudósító hozzátette, "a Vidi játékosai kihasználták a lehetőségeiket, és megérdemelten győztek." Az alphafreepress.gr weboldal úgy fogalmazott "a vendégek tisztességesen nyertek a gyenge PAOK ellen." A tudósításban az olvasható, hogy a házigazdák "nem voltak éhesek a sikerre", a kezdőcsapat megszokott összetételét átrendező öt változtatás pedig "gyenge teljesítményben jelentkezett." A beszámoló szerint a PAOK "néhány jobb pillanattól eltekintve végig szenvedett, és nem volt reális esélye még a pontszerzésre sem."
    

Az Eleftheros Typos azt emelte ki, hogy a hazai együttesnek "csak képzeletben létezett terve a győzelemre vonatkozóan, mert megvalósítani ebből szinte semmit sem tudtak a játékosok." A Naftemporiki című lap szerint a PAOK "nem találta a ritmust", és "a futballisták erőfeszítéseit nem koronázta siker" az első félidőben. Az újság azt írta, a második játékrészben "igyekezett agresszívabban játszani" a hazai csapat, de ez is "hiábavalónak bizonyult, mert gólt így sem sikerült szereznie."
    

Az Európa-liga L csoportját a Chelsea hibátlan mérleggel, azaz kilenc ponttal vezeti, mögötte viszont a Vidinek, a PAOK-nak és a fehérorosz BATE Boriszovnak is három-három pontja van.  A magyar bajnok a november 8-i negyedik fordulóban a PAOK-ot fogadja a Groupama Arénában.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com