A Gyergyó másodszor, a Csíkszereda ötödször lehet bajnok
A Gyergyói HK másodszor, míg a másik székely csapat, az SC Csíkszereda ötödször nyerheti meg a jégkorong Erste Ligát.
A 2023-as első helyezett GYHK a negyeddöntőben a DVTK Jegesmedvék, az elődöntőben pedig a címvédő Corona Brasov együttesét búcsúztatta egyformán 4-1-es összesítéssel. A Szereda előbb a magyar bajnoki ezüstérmes DEAC-ot, majd a négy között a magyar bajnok, alapszakaszelső Budapest Jégkorong Akadémia HC-t ejtette ki ugyancsak 4-1-gyel.
A gyergyóiak ebben az idényben már megnyerték a román kupát és bajnokságot, a Sportklub viszont a rájátszásig nem igazán játszott hatékonyan. Sprencz István csapatvezető ezzel kapcsolatban kiemelte, a korábbi gyengébb teljesítmény oka az volt, hogy a légiósválasztás ezúttal nem úgy sikerült, ahogy szerették volna, többet vártak az érkezőktől.
Az alapszakasz hajrájától viszont a védelem összeállt, a kapus Adorján Attila pedig remekel. Szilassy Zoltán, a gyergyóiak szakmai igazgatója még a playoff előtt hangsúlyozta, hogy szeretnék megnyerni a ligát, ehhez jókor kell "élesnek" lenniük.
Az Erste Liga alapszakaszában mind a négyszer a Gyergyói HK győzött: október 18-án és december 30-án 5-4-re, illetve 2-1-re idegenben, míg október 20-án és január elsején 3-1-re és 3-2-re otthon. A Csíkszereda viszont ezek után javult fel. A romániai kupában és bajnokságban nem mindig játszottak teljes kerettel a felek, így azok az eredmények nem adnak reális képet.
Az alapszakasz második helyét elcsípő Gyergyó egyszer, 2023-ban győzött a ligában, míg a Csíkszereda 2011-ben, 2020-ban - akkor a koronavírus-járvány miatt megosztva a Ferencvárossal -, valamint 2021-ben és 2022-ben volt bajnok. A jogelőd MOL Liga első kiírását, 2009-ben egy másik szeredai csapat, a helyi fiatal tehetséges játékosokból megalakult a HC Csíkszereda nyerte, amely a sikeres szezon végén megszűnt.
A végső diadalhoz négy mérkőzést kell nyerni.
A döntő menetrendje:
1. mérkőzés: Gyergyói HK-SC Csíkszereda, kedd 17.30 (M4 Sport)
2. mérkőzés: Gyergyói HK-SC Csíkszereda, szerda 17.30 (Erste Liga TV)
3. mérkőzés: SC Csíkszereda-Gyergyói HK, szombat 17.30 (Erste Liga TV)
4. mérkőzés: SC Csíkszereda-Gyergyói HK, vasárnap 17.30 (m4sport.hu + felvételről M4 Sport)
ha szükséges:
5. mérkőzés: Gyergyói HK-SC Csíkszereda, április 15. 18.00 (M4 Sport valamelyik platformja)
6. mérkőzés: SC Csíkszereda-Gyergyói HK, április 17. 17.30 (M4 Sport valamelyik platformja)
7. mérkőzés: Gyergyói HK-SC Csíkszereda, április 19. 17:30 (M4 Sport valamelyik platformja)
Az eddigi bajnokok:
2009: HC Csíkszereda
2010: Budapest Stars
2011: HSC Csíkszereda
2012 és 2013: Dunaújvárosi Acélbikák
2014: Nové Zámky
2015: Miskolci Jegesmedvék
2016 és 2017: DVTK Jegesmedvék
2018: MAC Budapest
2019: Ferencváros
2020: Ferencváros és SC Csíkszereda - a koronavírus-járvány miatt két győztest hirdettek
2021 és 2022: SC Csíkszereda
2023: Gyergyói HK
2024: Corona Brasov
(Forrás: MTI)
A 2023-as első helyezett GYHK a negyeddöntőben a DVTK Jegesmedvék, az elődöntőben pedig a címvédő Corona Brasov együttesét búcsúztatta egyformán 4-1-es összesítéssel. A Szereda előbb a magyar bajnoki ezüstérmes DEAC-ot, majd a négy között a magyar bajnok, alapszakaszelső Budapest Jégkorong Akadémia HC-t ejtette ki ugyancsak 4-1-gyel.A gyergyóiak ebben az idényben már megnyerték a román kupát és bajnokságot, a Sportklub viszont a rájátszásig nem igazán játszott hatékonyan. Sprencz István csapatvezető ezzel kapcsolatban kiemelte, a korábbi gyengébb teljesítmény oka az volt, hogy a légiósválasztás ezúttal nem úgy sikerült, ahogy szerették volna, többet vártak az érkezőktől.

Hozzászólások