A Győrre nehéz, a Paksra könnyebb feladat vár idegenben

Az ETO FC Győrre nehéz, a Paksi FC-re könnyebb feladat vár idegenben a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, a párharcok csütörtöki, első mérkőzésén.A győriek az előző körben előbb 2-1-re kikaptak az örmény Pjunyik Jereván otthonában, majd házigazdaként 3-1-re nyertek. Ellenfelük, a kétszeres válogatott Csongvai Áront foglalkoztató svéd AIK Stockholm 2-0-ra, majd 6-0-ra verte az észt Paide Linnameeskond együttesét, az első meccs második gólját éppen a magyar légiós szerezte.

A csütörtökön 19 órakor kezdődő találkozón a sérült Megyeri Balázs mellett Daniel Stefulj és Nfansu Njie sem játszhat a vendégeknél. A horvát balhátvéd múlt csütörtökön két sárga lapot kapott, és bár a játékvezető tévedése miatt a pályán maradhatott, az európai szövetség utólag eltiltotta.

A gambiai támadójátékos pedig az Újpest FC elleni bajnokin a szünet után megsérült és le kellett cserélni.

Az AIK tavaly október óta nem kapott ki hazai pályán tétmérkőzésen - legutóbbi három hazai meccsén gólt sem kapott -, remek sorozata már 13 találkozó óta tart. Hazája élvonalában 18 forduló után a tabella ötödik helyén áll.

Az ETO legutóbb május közepén játszott olyan mérkőzést, amelyen nem kapott gólt. Az NB I új idényét a Paks (3-3) és az Újpest (1-1) elleni döntetlenekkel kezdte, mindez azt mutatja, hogy a két csapat közötti különbséget elsősorban a védelmek formája, szervezettsége jelenti.

A párharc továbbjutójára Bolla Bendegúz vagy Keresztes Krisztián csapata, vagyis az osztrák Rapid Wien vagy a skót Dundee United vár a selejtező negyedik fordulóban, amelynek tétje már a főtáblára jutás, tehát legalább egy magyar játékos biztosan lesz az alapszakaszban.

A Paks az Európa-liga-selejtező első körében gól nélküli döntetlent játszott a román CFR Cluj csapatával, majd 3-0-ra kikapott Kolozsváron, így átkerült a harmadik számú európai kupasorozatba. Ott előbb 1-0-ra legyőzte a szlovén NK Maribort, amelynek otthonában 1-1-es döntetlent ért el. A bajnokságban a Győr elleni döntetlent a Kisvárda otthonában aratott 5-1-es siker követte. A Magyar Kupa címvédője csütörtökön 20 órától az ukrán Polisszja Zsitomir vendégeként lép pályára a szlovákiai Eperjesen.

Az előző fordulóban az ukránok nagy meglepetésre 2-1-re kikaptak az andorrai FC Santa Colomától a Tatran Arenában, de a visszavágón 4-1-re nyertek. A felkészülés során a Slovan Bratislavát, a Dunaszerdahelyt, a Sturm Grazot és a Puskás Akadémiát sem tudták legyőzni, hazájuk élvonalának első körében viszont 2-0-ra nyertek a Karpati Lviv vendégeként, ráadásul egy góljukat nem adták meg és büntetőt is hibáztak. Ruszlan Rotan vezetőedző elmondta, játékuk minősége egyre inkább javul, és bár még sok munka van hátra, elsősorban a megértés tekintetében, a bajnoki meccsen védekezésben már jól megértették egymást a játékosai.

A párharc továbbjutója a selejtező utolsó körében az olasz Fiorentinával találkozik.

Konferencia-liga, selejtező, 3. forduló, első mérkőzések:

csütörtök:

AIK Stockholm (svéd)-ETO FC Győr 19.00

Polisszja Zsitomir (ukrán)-Paksi FC, Eperjes 20.00

A visszavágókat jövő csütörtökön játsszák.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com