A győzteseknek motiváló, hogy elnyerték a díjat

A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) 2025-ös Év sportolója-szavazásának győztesei arról beszéltek, hogy a díj elnyerése motivációt ad nekik a folytatásra."Nagyon sok boldogságot éreztem, amikor kimondták a nevemet, tök jó, hogy megnyertem ezt a díjat" - nyilatkozott az M4 Sportnak a női győztes Márton Luana.

"Köszönöm az újságíróknak, hogy szavaztak rám és megadták a lehetőséget, hogy itt lehessek egy ilyen csodálatos helyen. Ez további motivációt ad a jövőre" - tette hozzá a világbajnok tekvondós, akinek testvére, az olimpiai bajnok Viviana is jelölt volt az év legjobbja címre, s mint mondta, nagyon meglepődtek és boldogok voltak, hogy mindketten benne voltak "a döntőben".

A tavalyi évéről Márton Luana úgy fogalmazott, nehéz volt, de bízott magában és tudta, hogy októberben kell a legjobbját nyújtania. A folytatásról azt mondta: megy tovább, élvezi, amit csinál, idén pedig az Európa-bajnokság lesz a legfontosabb versenye.

A férfiak között győztes, az Egyesült Államokban tanuló Kós Hubert úszó videón jelentkezett be a gálára.

Hangsúlyozta, nagyon sajnálja, hogy személyesen nem lehet jelen, de edzőjével, "Bob Bowmannel nagyon nehéz ezeket elintézni".

"Hihetetlen, hogy megint én vagyok az év férfi sportolója, már tavaly is az volt, akkor sem hittem el, és most sem hiszem el. Amikor elkezdtem úszni, és eldöntöttem, hogy egy nap nagy sportoló akarok lenni, soha nem gondoltam volna, azt meg főképp nem, hogy két év alatt kétszer lehetek az év sportolója.

Elképesztő érzés, köszönöm mindenkinek, aki úgy gondolta, hogy megérdemlem ezt a díjat. Nem szeretnék megállni, megyek és csinálom tovább. Nemcsak magam miatt szeretnék jól úszni, hanem azért is, hogy másoknak, az összes magyar szurkolónak boldogságot hozzak, és hasonló pillanatokat adjak át, mint az egykori nagyok nekem" - nyilatkozott.

Az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata két díjat is bezsebelt a Magyar Állami Operaházban tartott hétfő esti Nemzeti Sport Gálán, egyrészt a hagyományos csapatsportokban, másrészt Nyéki Balázs révén az edzők között is első lett.

"Óriási megtiszteltetés és jó érzés ez a cím - értékelt a szakember. - Hasonlóan a 2024-es évhez, tavaly is, ahol elindultunk, mindent megnyertünk. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra és gratulálok nekik, mert az én díjam az ő elismerésük is. Ezek a díjak nagyon fontosak magának a sportágnak."

A csapat részéről Vámos Márton kétszeres világbajnok, Európa-bajnok és olimpiai ezüstérmes vízilabdázó elmondta, egy évvel korábban is szerettek volna nyerni, de mivel nem sikerült, plusz motivációt jelentett minden csapattársnak, hogy öregbítsék a klub hírnevét.

"Ha mindent megnyersz, nagyon nehéz ugyanazon a hőfokon izzani a következő idényben, de Nyéki Balázs zsenialitása mellett a profi magyarok és a világ legjobb légiósai is bizonyították, hogy csapatként képesek vagyunk rá" - utalt a zöld-fehérek Bajnokok Ligája, Szuperkupa és Magyar Kupa győzelmére, illetve a magyar bajnoki címre a 33 éves átlövő.

"A triplázás legutóbb a Pro Reccónak sikerült a Bajnokok Ligájában, szeretnénk felzárkózni az olasz csapat mellé" - mondta az idei tervről Vámos.

Az egyéni sportágak csapatversenyei kategóriában a férfi kardcsapat győzött, amelynek tagjai közül Szatmári András kiemelte, aki a legjobb tíz jelölt közé bekerül, olyan eredményekkel rendelkezik, amellyel kiérdemli, hogy részt vegyen a gálán.

"A magyar férfi kardcsapat az elmúlt tíz évben minden világversenyről éremmel tért haza, idén is ez a célunk az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is. A hosszú, két és fél éves út végén pedig Los Angelesben szeretnénk aranyat nyerni" - fogalmazta meg a terveket Szatmári.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com