A Halhatatlanok Klubja újévi tervei: határon túli előadások, digitális múzeum

Az új esztendőben új arculattal és tevékenységi körének bővítésével szeretné folytatni munkáját a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete - mondta Nagy Tímea elnök az MTI-nek.A Halhatatlanok Klubjaként életre hívott, majd későbbi nevén Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének júliusban megválasztott elnöke úgy nyilatkozott, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások a szervezet életét is megnehezítették, de nem állították le.

    
"Biztonsági okokból tagjainkkal a személyes találkozást ismét felváltotta a telefonos, illetve elektronikus kapcsolattartás, és jelenleg az a legnagyobb kihívás, hogy az iskolákba a digitális oktatás idején is eljussunk. A Testnevelési Egyetemmel együtt keressük a megoldást arra, hogy ha személyesen nem is lehetséges, legalább a technika segítségével élménybeszámolót tarthassanak a különböző intézményekben a magyar sport kiemelkedő alakjai" - fogalmazott a kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző.     


Hozzátette: tárgyalásban áll a Rákóczi Szövetséggel, és ha létrejön a megállapodás, a határon túlra is ellátogathatnak a halhatatlanok. Megemlítette, hogy tervezik új arculatú honlap és Facebook-oldal kialakítását, valamint egy digitális múzeum létrehozását, amelyben első körben a Halhatatlanok Klubjának egykori és mai tagjait mutatnák be, de ha sikere lesz, kibővítenék valamennyi bajnokkal és a Nemzet Sportolóival.
    

Nagy Tímea bízik benne, hogy a járvány okozta nehézségek ellenére tavasszal előállhatnak az újdonságokkal, és hogy az élet is minél előbb visszatér a régi kerékvágásba. "Jó lenne személyesen találkozni a gyerekekkel, mert fantasztikus érzés az élménybeszámolókon látni a csillogó szemeket. Nem csak a gyerekeknek élmény találkozni, beszélgetni a régi bajnokokkal, mi is feltöltődünk ilyenkor, és már nagyon hiányoznak ezek a találkozások" - hangsúlyozta Nagy Tímea.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com