A hegyikerékpáros Benkó Barbara második olimpiájára készül

A hegyikerékpáros Benkó Barbara azzal számol, hogy miután ő szerezte a kvótát, rajthoz állhat a tokiói olimpián.A 31 esztendős bringás az MTI érdeklődésére kifejtette, a pontszerzést tavaly március 3-ától befagyasztották a ranglistán - amelyen pillanatnyilag kvótaszerző, 19. helyen áll Magyarország -, és még két világkupaverseny számít majd bele a kvalifikációba.

    
"A kvótánk fixen megvan, ha nem szerzünk pontot, akkor is" - hangsúlyozta a 2012-es, londoni játékokon szerepelt Benkó. Az azonban, hogy a hivatalos kvótaszerzés után ki képviseli a magyar színeket a japán fővárosban, válogatóversenyen dől el közte és a három szakágban is jeleskedő, hegyikerékpárban magyar bajnok, U23-as vb-ezüstérmes Vas Kata Blanka között.
   

"Elhiszem, hogy nekünk le kell meccselni, hogy ki megy, de a kvótát én szereztem" - fogalmazott Benkó Barbara. Várakozásai szerint egy, vagy két nagy nemzetközi versenyen fog eldőlni május végéig, hogy melyikük utazhat Tokióba, azt azonban még nem tudja, melyik viadal lesz az utolsó a válogatók sorában, amelyek részét képezi a 2019-es és 2020-as magyar bajnokság is. Ezek közül előbbit ő, utóbbit Vas nyerte.
    

Benkó szerint aki jó formában lesz az év folyamán, annak mindegy, melyik verseny dönt. Kifejtette, a sérülések és betegségek eddig elkerülték, jól sikerült a téli felkészülése, hiszen a párja a Dél-afrikai Köztársaságban él, így novembertől január végéig ott edzett. A férfiak 20. helyen állnak a nemzetek rangsorában, amelynek első 21 helyezettje jut kvótához. A részvételi jog kiharcolása esetén Parti András lehet negyedszer is ötkarikás résztvevő a pekingi, londoni és riói olimpia után.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

http://ujhazak.com