A hét első Ferencváros-Újpest rangadóján az elődöntő a tét

A szerdai Ferencváros-Újpest rangadó emelkedik ki a labdarúgó MOL Magyar Kupa e heti negyeddöntőinek sorából, a címvédő Paks pedig a másodosztályú Kisvárda vendégeként lép pályára.Az ősi riválisok szerdai, népligeti összecsapásának esélyese egyértelműen a Ferencváros, még úgy is, hogy Robbie Keane bajnoki címvédő csapata hosszú ideje hullámzóan teljesít az OTP Bank Ligában és négy pont a hátránya az éllovas Puskás Akadémiával szemben. A zöld-fehérek öt meccse veretlenek a bajnokságban, igaz, az öt találkozóból kettőt döntetlennel zártak, így nem tudtak közelíteni a felcsútiakhoz.

Amíg az FTC-nek a bajnoki aranyéremért folyó küzdelem okoz nehézségeket, addig az újpestieknek ennél lényegesen nagyobb gondjaik vannak.

Bartosz Grzelak csapata a jónak mondható őszi szereplés után idén képtelen győzni, már sorozatban kilenc meccse nyeretlen és közben egészen kellemetlen vereségekbe is beleszaladt: márciusban az MTK-tól 5-1-re, a Pakstól pedig 6-1-re kapott ki. Vasárnap sokáig úgy tűnt, hogy a lila-fehérek lezárják rémálomszerű sorozatukat, ám hiába játszottak kiválóan és vezettek a félidőben 2-0-ra a vendég Fehérvár ellen, a második játékrészre visszaesett a teljesítményük és a vendégek egyenlíteni tudtak.

A két csapat egymás elleni örökmérlege is az FTC-nek kedvez, amely a 243 eddigi találkozóból 119-et nyert meg és 61-et veszített el, a mostani meccs szempontjából mérvadóbbnak nevezhető közelmúlt statisztikája pedig még egyértelműbb zöld-fehér fölényt mutat. Az Újpest ugyanis 27 meccse nyeretlen a Ferencváros ellen, az viszont némi reményt adhat a számára, hogy a legutóbbi összecsapásukon döntetlent ért el és ezzel sikerült lezárnia az FTC 17 mérkőzésen át tartó győzelmi szériáját. Érdekesség, hogy a két együttes vasárnap a bajnokságban is megküzd majd egymással.

A negyeddöntő egyetlen alsóbb osztályú a csapata, a második vonalban éllovas Kisvárda sorozatban hat győzelemnél jár a Merkantil Bank Ligában, ám a jó forma és a hazai pálya ellenére is nagy meglepetést jelentene, ha kiejtené Bognár György címvédő paksi együttesét, mely a bajnokságban a harmadik helyen áll, szorosan az FTC mögött.

A nyolc között az OTP Bank Ligában egyaránt a kiesés elől menekülő Zalaegerszeg és Nyíregyháza is megküzd egymással, s a párharc kimenetele éppen olyan nehezen megjósolható, mint az MTK és a Fehérvár fővárosi összecsapásáé.

A negyeddöntőket az M4 Sport élőben közvetíti.

MOL Magyar Kupa, negyeddöntő:

kedd:

Zalaegerszegi TE FC–Nyíregyháza Spartacus FC 19.30

szerda:

Kisvárda Master Good (NB II)–Paksi FC 17.00

Ferencvárosi TC–Újpest FC 19.30

csütörtök:

MTK Budapest–Fehérvár FC 19.30

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com