A hétvégén asztalitenisz Final Four Budaörsön, fókuszban az olimpia és az új csarnok is

A házigazda női klub szeretné megvédeni címét az asztalitenisz Extraliga hétvégi négyes döntőjében, amelynek a budaörsi Városi Sportcsarnok ad otthont.Többek között ez hangzott el az egyesület és a magyar szövetség (MOATSZ) hétfői sajtótájékoztatóján, amelyen szóba került a másfél hónap múlva kezdődő tokiói olimpia és az új budaörsi asztaliteniszközpont is. Nátrán Roland, a MOATSZ egy hete újraválasztott elnöke örömtelinek nevezte, hogy a Final Fourt újra nézők előtt bonyolíthatják le, a szombat-vasárnapi eseményre a védettségi igazolvánnyal rendelkezők léphetnek be.

   
"Szeretnénk, ha ez lenne az utolsó versenyünk ebben a csarnokban, reméljük, hogy jövőre már használhatjuk az újat" - mondta Nátrán Roland az új budaörsi létesítményre utalva, amelynek már kijelölték a területét, a kivitelezéshez pedig rendelkezésre állnak a tervek és a forrás is. "A reményeink szerint jövőre elkészülő, húszasztalos csarnok mérföldkő lesz nemcsak a budaörsi klub, hanem a magyar szövetség életében is. Szeretnénk majd benne hazai és nemzetközi versenyeket szervezni és reméljük, hogy a sportág közép-kelet-európai regionális központjává válhat" - fogalmazott az elnök.
    

Nátrán Roland beszélt az ötkarikás játékokról is, kiemelve, hogy a megszerezhető hét kvótából ötöt sikerült begyűjteniük a sportolóiknak, miután a női csapat (3+1 fő tartalék), a Szudi Ádám, Pergel Szandra vegyes páros és Majoros Bence egyéniben is tokiói induló lett. Somlyó Gergely, a Budaörsi SC vezetője kiemelte, hogy először lehetnek négyes döntő házigazdái, de van versenyrendezési tapasztalatuk, mivel ők adtak otthont az első magyarországi Pro Tour-viadalnak, majd országos bajnokságnak és Top 12 bajnokságnak is, valamint számos európai kupamérkőzésnek.
   

"A húszéves fejlődési folyamatunk csúcsa az olimpia lesz, miután a budaörsi női játékosok komoly szerepet vállaltak a női csapat kvótaszerzésében. Az új csarnok pedig új lehetőséget kínál majd a további fejlődére" - hangsúlyozta. Szvitán Krisztina, az SH-ITB Budaörsi Sport Club szakosztály-vezetője elmondta: örülnek, hogy elmúlt időszak buboréktornái után végre ismét nézők előtt játszhatnak, de a szurkolókat arra kérik, hogy viseljenek maszkot a lelátón. A csapatról elárulta, hogy a következő szezonban már nem lesz a játékosuk a szerb válogatott Surján Szabina, akit elcsábított a Berlin, valamint az olimpikon Lovas Petra, aki befejezi pályafutását.
   

Az olimpiai csapatba kerülésre pályázó Fazekas Mária úgy fogalmazott: alig várja, hogy végre nézők előtt játszhasson. "Nagyon furcsa volt üres csarnokokban szerepelni. Természetesen ezúttal is az aranyérmemért szállunk harcba. Ami az olimpiát illeti, próbálom formában tartani magam, s a válogatottbeli társaimmal együtt már nagyon várjuk a rajtot." - mondta a rutinos asztaliteniszező.
    

Nátrán Roland végezetül szót ejtett a paralimpiai csapatukról is, kiemelve Arlóy Zsófia hétvégi kvótaszerzését, amellyel együtt a magyar para-asztalitenisz-válogatottnak már öt indulási joga, plusz egy szabadkártyája van Tokióra.

    A hétvégi Extraliga négyes döntő programja:

    szombat:
    elődöntők:
    férfiak:
PTE PEAC Kalo-Méh I. - Floratom Szeged AC I. 11.00
CVSE Swietelsky Future FM I. - Szerva ASE Szécsény 16.00

    nők:
Budapesti Erdért SE - Kecskeméti Spartacus SK és Közösségi Tér I. 11.00
SH-ITB Budaörsi Sport Club I. - Szekszárd AC I. 16.00 
         
    vasárnap:
férfi és női bronzmérkőzés 11.00
férfi és női döntő 16.00


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com