A hideg víz sem jelentett akadályt Märcz Tamás első összetartásán

A szakvezető az M4 Sport hétfői, Sportreggeli című műsorában elmondta, az ünnepek után még nem tudták megfelelően visszamelegíteni a szolnoki uszoda vizét, amely ennek ellenére 10-15 perces bemelegítés után alkalmas volt az edzések megtartására.

"A célját elérte az összetartás, sőt, többet is kaptam a vártnál. Sok csapatból jött a húsz játékos, többen nagyon régen, vagy még soha nem vízilabdáztak együtt.



Fontos volt, hogy engem és a stábomat is minél gyorsan megismerjék a februári Volvo Kupa előtt" - nyilatkozta a december 15-én megválasztott szövetségi kapitány az edzőtáborról, ami csütörtöktől vasárnapig tartott. Hozzátette, egyszerű taktikai helyzeteket, technikai részleteket gyakoroltak, amelyekben játékosai napról napra előreléptek, és a fizikai felkészültségükkel is elégedett.

A mostani keret tagjain kívül további öt-hat tapasztalt játékosra - például Varga Dánielre, Varga Dénesre, Hosnyánszky Norbertre és Hárai Balázsra - is számít a jövőben, ők már a februári Volvo Kupán is szerepelhetnek. "Motivált játékosokat szeretnék, akarjanak jönni a válogatottban és menni a világbajnokságra, érezzék benne a kihívást" - mondta a 2017-es magyarországi vizes vb kapcsán Märcz.

MTI

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com