A hollandokkal egy csoportban a magyarok

A magyar női röplabda-válogatott többek között a világbajnoki és olimpiai negyedik, Eb-ezüstérmes Hollandia együttesével került egy csoportba az augusztusban és szeptemberben sorra kerülő, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon.A csoportok isztambuli sorsolásán eldőlt, hogy a belga Jan De Brandt irányította magyar csapat a hollandok mellett a horvátokkal, az azeriekkel, a románokkal és az Eb-újonc észtekkel szerepel egy hatosban. A sorsoláson az európai ranglista alapján négycsapatos kalapokba osztották a válogatottakat, ezt követően húzták ki az együtteseket a rendező országok csapatai mellé.

   
A végeredmény magyar szempontból kedvezőnek mondható, ugyanis - bár a hollandok kiemelkednek a hatosból - a csoportriválisok közül Jan De Brandt tanítványai az elmúlt években a horvátokat, a románokat és az azerieket is legyőzték, míg az észtek mindössze a 29. helyen állnak az európai rangsorban. "Nagyon vegyes csoportba kerültünk, ahol egyértelműen Hollandia a favorit, de a többi válogatott nagyjából egyforma játékerőt képvisel. Ha jól játszunk, akkor akár a második-harmadik hely is elérhető, s ez azért lenne fontos, hogy legyen esélyünk sikerrel megvívni a nyolcaddöntőt is" - fogalmazott a magyar szövetség honlapján De Brandt.
    

Hozzátette, a negyedik helyet mindenképpen el kellene kerülnie a válogatottnak, mert akkor várhatóan a világbajnok Szerbiával kellene megmérkőznie a folytatásban. "Összességében örülhetünk a csoportbeosztásnak, hiszen remek csapatok jönnek majd Magyarországra" - mondta a magyarok szövetségi kapitánya.
   

A csoportok első négy helyezettje jut a nyolcaddöntőbe, amelyet még négy helyszínen vívnak. A negyeddöntőkre Lengyelországban és Törökországban kerül sor, míg az elődöntőknek, valamint a bronzmérkőzésnek és a finálénak Ankara ad otthont. Az Európa-bajnokságot - melyen először szerepel 24 csapat - augusztus 23. és szeptember 8. között rendezik Budapesten, Pozsonyban, Ankarában és Lódzban.


    Az Eb csoportbeosztása:
A csoport (Ankara): Törökország, Szerbia, Bulgária, Franciaország, Finnország, Görögország
B csoport (Lódz): Lengyelország, Olaszország, Belgium, Ukrajna, Portugália, Szlovénia
C csoport (Budapest): MAGYARORSZÁG, Hollandia, Horvátország, Azerbajdzsán, Románia, Észtország
D csoport (Pozsony): Szlovákia, Oroszország, Németország, Fehéroroszország, Spanyolország, Svájc


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com