A kapitány szerint nagy a különbség a korosztályos és a felnőtt mezőny között

Pánczél Gábor, a férfi válogatott szövetségi kapitánya szerint a prágai cselgáncs Európa-bajnokság pénteki versenynapján is kiütközött a különbség a korosztályos és a felnőtt mezőny között.A szakvezető a 81 kilogrammos nyolcaddöntőben alulmaradt Tóth Benedek szereplése kapcsán beszélt az elmúlt hetek tapasztalatairól az MTI-nek.  "Benedek egy hónapon belül a harmadik világversenyén vett részt, a budapesti Grand Slam és a prágai Eb között ott volt a poreci U23-as Eb-n is. Itt most lehetett látni, hogy erőben és kondícióban mennyivel előrébb tartanak a felnőttek, Benedeknek is sok minőségi mérkőzésre van még szüksége" - fejtette ki Pánczél Gábor. "A montenegrói ellen igazi ki-ki meccset vívott, a belga viszont nagyon erős, ellene már nagyobb volt a különbség" - elemezte a történteket, majd kitért a szintén helyezetlen Szabó Frigyes (73 kg) teljesítményére is.

    
"Frici az év elején versenyzett legutóbb, komoly csípősérülésen és nagy fogyáson van túl, csak egy tábort tudott végigcsinálni, és ezért nem szerepelhetett a budapesti Grand Slamen sem. Ezzel együtt talpon volt a német ellen, de a bírók be akarták szüntetni a meccsét, mert látták, hogy nem történik semmi, és valószínűleg úgyis intések fognak dönteni. Ezért intették meg harmadszor, de az indításai is pontatlanabbak voltak, mint az ellenfélé" - vélekedett a kapitány.
    

Ami az Eb utáni terveket illeti, Pánczél Gábor közölte, mivel a nemzetközi szövetség a januári, katari Mesterek Kupájáig leállította az olimpiai kvalifikációs versenysorozatot a koronavírus-járvány miatt, egyelőre csak edzőtáborokban reménykedhetnek. "Decemberben szeretnénk még egy minőségi felkészülést Mongóliában, de ez még szervezés alatt van, remélhetőleg sikerül" - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com