A kapus Szemerey Zsófia információkkal is segíti a válogatottat

Rodics Dániel, az MTI különtudósítója jelenti: A kapus Szemerey Zsófia védésekkel és fontos információkkal is igyekszik segíteni a spanyolországi világbajnokságon szereplő magyar női kézilabda-válogatottat.A Mosonmagyaróvár játékosa azért került be az utazó keretbe, mert a Ferencvárost erősítő Janurik Kinga megfertőződött a koronavírussal. "Nagyon sajnáltam Kingát, mert tudom, mennyi munkája van ebben. Beszéltem is vele, nagyon bíztatott, és mondhatom, hogy érte is küzdök" - nyilatkozta szerdán Valenciában Szemerey, aki pénteken és vasárnap Párizsban, az olimpiai bajnok franciák elleni edzőmérkőzéseken szerepelt első és második alkalommal a magyar válogatottban.
    

"Nem voltam teljesen elégedett a teljesítményemmel, mert többet is tudok annál. Sajnos egy kicsit túlizgultam, de most már próbálom élvezni a játékot, mert ez a legfontosabb" - mondta. A kapus hozzátette, reményei szerint a világbajnokságon lesz lehetősége felszabadultabb játékkal megmutatni, hogy nem hiába került a válogatottba.
    

Az olimpiai hetedik helyezett magyarok a világbajnokság csoportkörében csütörtökön Szlovákiával, szombaton Csehországgal, jövő hétfőn pedig Németországgal találkoznak Llíriában, egyaránt 20.30-tól. A középdöntőbe az első három helyezett jut tovább. Szemerey klubtársa, Lancz Barbora szerepel a szlovákok keretében. A kapus elmondta, a jobbátlövő nagyon készül a magyarok elleni találkozóra, és azt is tudják, hogy a Siófok KC balátlövője, Simona Szarková az egy hónappal ezelőtti térdműtétje után már részt vesz az edzéseken, bár a lába még nincs teljesen jó állapotban.
    

"Ki kell használnunk, hogy ismerjük őket és meg kell találnunk a gyenge pontjaikat. Próbálom átadni a többieknek azokat az információkat, amiket tudok róluk. Remélem, ez megkönnyíti majd a dolgunkat" - nyilatkozta. Szemerey kifejtette, még szoknia kell, hogy a válogatott védekezése teljesen más, mint a Mosonmagyaróváré, de Planéta Szimonetta remek támaszt jelent a kapusok számára. Meglátása szerint ha a nemzeti együttes stabilizálni tudja a védekezését, nem lehet gond a célként és elvárásként megfogalmazott nyolc közé kerüléssel a világbajnokságon.
    

A beálló Szabó Laura elmondta, meglepődött, de örült neki, hogy a 2018-as Európa- és a 2019-es világbajnokság után visszakerült a válogatottba. Hozzátette, Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány eddig az MTK vezetőedzőjeként minden nap látta az elvégzett munkáját, jó érzés, hogy ez tetszett neki és ezen az úton kell folytatnia a továbbiakban is.
    

Szabó a párizsi edzőmeccsek alapján nagyon jónak érezte a Planétával alkotott párosuk teljesítményét védekezésben. "Nekem biztonságot ad, hogy ő egy magas védő, aki stabilan mellettem van, és nem szaladgál a kilences vonalon kívülre. Amikor a kispadon ülök, azt látom, hogy Bordás Rékával is nagyon jól megértik egymást, látszik, hogy Debrecenben összeszoktak. Remélem, ezt kamatoztatni tudjuk a vb-n" - nyilatkozta.
    

A korábbi és a jelenlegi szövetségi kapitány, Kim Rasmussen és Golovin közötti különbségről elmondta, a dán trénernek nagyon erős elképzelései vannak a kézilabdáról, minden méter meg volt határozva a figuráknál, hogy ki hova érkezzen, utóbbi viszont szabad kezet ad, ami nem azt jelenti, hogy mindenki azt csinál, amit akar, hanem azt, hogy egy figurán belül egy játékos megvalósíthatja, amit jónak érez.
    

Lukács Viktória a magyar válogatott legeredményesebb játékosaként hat gólt szerzett október közepén a Szlovákia ellen 30-28-ra megnyert Európa-bajnoki selejtezőn. "Nagyon fiatal a csapatunk, keveset játszottunk együtt. Azon a meccsen is látszott, hogy néha még nem értjük meg egymást. Remélem, most már előre tudunk lépni ebben, hiszen tíz napot készültünk együtt, ennek a pályán is látszani kell, és akkor nem két góllal, hanem többel nyerünk" - mondta a Győri Audi ETO KC jobbszélsője. Hozzáfűzte, mivel nagyon jó, de fiatal játékosok alkotják a magyar keretet, rendkívül fontos az összeszokottság, hiszen ha megértik egymást a pályán, és megértik, az edző mit vár el tőlük, nagyon jó csapattá válhatnak és nagyon jó eredményt érhetnek el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com