A kazanyi úszó-vb után két nappal kezdődik a vk

Több mint 2 millió dollár összdíjazással az idén is megrendezi az úszók nyolc viadal alkotta rövidpályás világkupa-sorozatát a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség, a FINA, amely a 2015-ös szériát közvetlenül a nyári oroszországi világbajnokság után indítja el.

uszas1A "normál" vb augusztus 9-én zárul, s Hosszú Katinka - aki a 25 méteres medencében lebonyolított sorozat összetett versenyét 2013 után 2014-ben is megnyerte, mindkétszer 100 ezer dollárt kapva fődíj gyanánt - társaival már két nap múlva megméretheti magát a kazanyihoz képest fele olyan hosszú medencében is.

Amint az a FINA pénteki hírleveléből kiderül, a vk kétnapos nyitóviadala is Oroszországban lesz, de már Moszkvában, majd a sorozat második állomásaként néhány nappal később a franciaországi Chartres-ban vetélkedik a mezőny.

Az európai szakaszt hat ázsiai verseny követi: ennek első etapjában, szeptember végén Hongkong és Peking, október elején pedig Szingapúr a házigazda, a zárószakaszban pedig - október végén, illetve november elején - Tokió, majd Doha és Dubaj következik.

Levelében a világszövetség külön kiemelte a 2014-ben összetettben diadalmaskodókat, így Hosszú mellett a férfiaknál győztes Chad Le Clos-t, s azt is hangsúlyozta, hogy mind a magyar, mind a dél-afrikai úszót az év legjobbjának választotta a FINA, miként ők ketten bizonyultak az év végi dohai rövidpályás világbajnokság legeredményesebb szereplőinek is.

A 2015-ös rövidpályás világkupa állomásai:
augusztus 11-12.: Moszkva
augusztus 15-16.: Chartres
szeptember 25-26.: Hongkong
szeptember 29-30.: Peking
október 3-4.: Szingapúr
október 28-29.: Tokió
november 2-3.: Doha
november 6-7.: Dubaj

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com