A közelgő vb-döntő kapcsán emlékeztek az Aranycsapat sikereire

Horvátország világbajnoki döntőbe jutása és a 64 évvel ezelőtti berni nyugatnémet-magyar finálé kapcsán a Puskás Ferenc vezette vb-ezüstérmes labdarúgó-válogatottra emlékezett csütörtökön az Aranycsapat Emlékév Testület.Lomnici Zoltán, a testület elnöke a sajtótájékoztatón felidézte, hogy Szabó Tünde sportért felelős államtitkár tavaly április elején hirdette meg az Aranycsapat Emlékévet, amelynek keretében az Új Puskás Stadion felavatásáig beszélgetésekkel, kupák megrendezésével és emlékkiállításokkal idézik fel az Aranycsapat sikereit. Hozzátette: eddig több mint 70 rendezvényen vannak túl, amelyeket helyi és nemzeti összefogással, költségvetési források igénybe vétele nélkül valósítottak meg.

   
Lomnici hangsúlyozta: ahogy az 50-es években Puskásék, most a horvátok is megmutatták, hogy összefogással - és ha érzik, hogy egy egész nemzet áll mögöttük - a kis országok is világra szóló sikereket tudnak elérni. Egyúttal bejelentette, hogy Bajkai István országgyűlési képviselő lett az Aranycsapat Emlékév Testület helyettes vezetője.
   

Bajkai István (Fidesz-KDNP)  beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a szinte a háború romjaiból kinőtt Aranycsapat annak idején az egész Kárpát-medencei magyarságot összefogta, s teljesítménye ma is mérce, hiszen olyan sorozatot ért el, amelyet egyetlen nemzeti válogatott sem tudott azóta megismételni.
    

"Nem lehet eléggé kiemelni, hogy a hőseinkre, így az Aranycsapatra is nemzeti kötelezettségünk is emlékezni" - fogalmazott Bajkai István. A csütörtöki eseménynek otthon adó Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület részéről Takács Tibor elnök azt hangsúlyozta, hogy a magyar labdarúgás később, a 60-as években is fel tudott mutatni nemzetközi sikereket.
   

"Kereken ötven éve, 1968-ban Mexikóban olimpiát nyert a magyar válogatott, s abban az évben négy magyar labdarúgó, Novák Dezső, Szűcs Lajos, Albert Flórián és Farkas János kapott meghívást a világválogatottba" - emlékeztetett Takács Tibor. A sajtótájékoztatón megjelent a Ferencváros 1965-ben VVK-győzelmet elért csapatának balszélsője, Fenyvesi Máté, aki nyolc alkalommal játszott együtt az Aranycsapat tagjaival, többször csak azért nem, mert fiatalabb volt Puskásék generációjánál.
   

Ifj. Buzánszky Jenő, az Aranycsapat jobbhátvédjének fia azt mondta, édesapja Grosics Gyulával tett egy ígéretet, hogy mindenhová elmennek az országba, ahová meghívják őket, s ezt a hagyományt igyekszik tovább folytatni. Grosics Gyula lánya, Edina édesapját idézte, aki szerint az a nemzet, amely a múltját nem ápolja, a jövőben nem fog tudni mire támaszkodni.
    

Végül a négyszeres világbajnok asztaliteniszező, Jónyer István, a testület pártoló tagja azt mondta, ő a mai napig világbajnoknak tekinti az 1954-es vb-n ezüstérmes futballválogatottat. "A mai technikával, a videobíró alkalmazásával száz százalék, hogy nem a németek, hanem mi nyertük volna a világbajnokságot" - hangoztatta a sportpályafutását labdarúgóként kezdő Jónyer.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com