A közösségi élmény adja a világbajnokság varázsát

Gergelics József, az MTI különtudósítója jelenti: A labdarúgó-világbajnokságok egyedi, semmihez sem hasonlítható hangulatát az adja, hogy a világ minden tájáról érkeznek szurkolók a rendező országba, s így kerekedik az eseményből egy hatalmas, nemzetiségeken, kultúrákon, földrészeken átívelő közösségi élmény.Nincs ez másként az oroszországi tornán sem, a sok százezer összesereglett futballrajongó között pedig természetesen nem csak a 32 résztvevő nemzet drukkerei találhatók meg. Jószerivel nincs olyan ország, amelynek képviselőivel ne lehetne találkozni Moszkva belvárosában. Libanoni, új-zélandi, kanadai, kínai, dél-afrikai futballrajongó egyaránt fellelhető, s az uralkodó trend a mez viselete még akkor is, ha az adott válogatott nem jutott ki a vb-re, vagy már kiesett.

    
Az MTI tudósítója így találkozott egy családdal, amelynek mind a négy tagja - nagypapa, apa és két fiú unoka - egyaránt a meggypiros magyar mezt viselte. Elmondásuk szerint elképesztően élvezik azt az ünnepi hangulatot, ami körüllengi a vb-t. "Mindenki mindenkinek a barátja. Le a kalappal az oroszok előtt is, nagyon szívélyesek és kedvesek mindenkivel. Az utcákon uralkodó hangulat pedig felülmúlhatatlan. Úton-útfélen szurkolók ünnepelnek, örülnek, ismerkednek, fényképezkednek együtt. Magával ragadó ez a miliő" - mondta az apa, aki arról is beszámolt, hogy a horvát-dán nyolcaddöntőre volt jegyük.
   

A család múlt pénteken érkezett az orosz fővárosba, ahol kétnapos városnézést követően vasárnap hajnali kettőkor indult a vonatuk a 400 kilométerre lévő Nyizsnyij Novgorodba. A belépőt annak reményében vették, hogy argentin meccset látnak majd, de végül a dél-amerikaiak vártnál gyengébb szereplése miatt Horvátország nyerte a D csoportot. Annak ellenére, hogy nem jött be a számításuk, nem panaszkodtak, mert mint mondták, drukkolnak a szomszédoknak, hogy ilyen kis országként csodát hajtsanak végre a vb-n.
    

Egy kispesti hölgy útja talán még jobban jellemzi, milyen a világbajnokság. Saját bevallása szerint mindig szerette volna megnézni Moszkvát, s ennél keresve sem találhatott volna jobb alkalmat a vb-nél. Neki nincs jegye egyetlen meccsre sem, de mint mondta, megpróbál majd venni az angol-kolumbiai nyolcaddöntőre, ám az se baj, ha nem sikerül, mert ő éppen a hangulat, a közösségi élmények miatt választotta ezt az időpontot moszkvai látogatására. Legnagyobb élményének azt nevezte, amikor a házigazda oroszok óriási népünnepélyt rendeztek a belvárosban, miután nagy meglepetésre kiejtették a spanyolokat vasárnap a 16 között.
    

"Ezt átélni, ennek részesének lenni csodálatos. Felidézte bennem a két évvel ezelőtti Európa-bajnokságot, amikor Budapesten is megállt az élet magyar győzelemnél, vagy éppen továbbjutásakor" - mesélte tíznapos látogatásáról. "Délelőtt városnézés, délután pedig közös meccsnézés mexikóiakkal, spanyolokkal, oroszokkal, vagy aki éppen betéved az adott bárba. Együtt sírnak, együtt nevetnek a szurkolók. A legmeghatóbb az volt, amikor oroszok vigasztaltak egy síró spanyol férfit. Ettől gyönyörű a vb."
    

Elárulta, ez az első nagy futballesemény, amelyre kilátogatott, de nem az utolsó, mert felülmúlta a várakozásait az a multikulturális közösségi élmény, amit kapott.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com