A legfontosabb után az egyik legnehezebb mérkőzés következik

A legfontosabbnak kikiáltott írországi rajt után kedden az egyik legnehezebb mérkőzés következik a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában a magyar labdarúgó-válogatott számára, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.Ezúttal a csoport favoritja, az Örményországban ötgólos sikerrel kezdő portugál csapat érkezik Budapestre. A találkozónak ráadásul nagyobb lett a jelentősége a dublini 2-2-es döntetlen után, mintha Marco Rossi tanítványai megőrizték volna az előnyüket a szigetországban. A várakozások szerint ugyanis a magyar és az ír gárda utolsó fordulós meccse dönt majd a pótselejtezőt érő második helyről, de hogy novemberben a döntetlen melyik félnek lesz kedvező, az azon múlik, hogy melyik együttes képes bravúros pontszerzésre Portugália ellen, vagy melyik veszít pontokat váratlanul Örményországgal szemben.

Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai több szempontból sem várják jó előjelekkel az összecsapást. Ennek egyik oka, hogy Sallai Roland kiállítása miatt fokozódtak az olasz szakvezető problémái.

A Galatasaray futballistája eltiltása miatt nem léphet pályára kedden, ami különösen fájó a középpályáról sérülés miatt hiányzó Schäfer András távollétében. Részben ugyanis utóbbi kényszerű nélkülözése miatt játszott a szokottnál hátrébb a csapatkapitány Szoboszlai Dominik, de most, hogy Sallai kiesett a támadók közül, elöl is szükség lenne a Liverpool sztárjára.

Az sem ad okot a derűlátásra, hogy a magyarok még soha nem tudták legyőzni a portugálokat, sőt, Budapesten mind a négy alkalommal vendégsiker született és hazai gólnak is csak egyszer tapsolhattak a szurkolók. A júniusban Nemzetek Ligája-győztes rivális olyan világsztárokkal érkezik a magyar fővárosba, mint az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo és a Jerevánban hozzá hasonlóan duplázó, ugyancsak az al-Nasszrben futballozó Joao Felix, vagy éppen a Bajnokok Ligája-győztes Paris Saint-Germain négy portugálja, Vitinha, Nuno Mendes, Goncalo Ramos és Joao Neves.

A keret erősségét tekintve hatalmas meglepetés lenne, ha a magyarok most szakítanák meg a nyeretlenségi sorozatukat, viszont ha ez bekövetkezne, akkor elvi szinten még az egyenes kvalifikációt jelentő első helyre is maradna esély az októberi és novemberi folytatásra. Ilyen erős ellenféllel szemben a döntetlen is remek eredmény lenne, ráadásul az lépéselőnyt biztosítana az írekkel szemben.

A magyar-portugál mérkőzés, melyet az M4 Sport, a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió is élőben közvetít, kedden 20.45-kor kezdődik a telt házas Puskás Stadionban, amely jövőre a Bajnokok Ligája döntőjének is otthont ad. A meccs játékvezetője a belga Erik Lambrechts lesz. A kvartett másik találkozóján Írország az örmény csapat otthonába látogat, és meglepetés lenne, ha nem három ponttal távozna Jerevánból.

A 12 csoportból az első helyezettek kijutnak az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában sorra kerülő világbajnokságra, amelyen először szerepel majd 48 csapat. A második helyezettek a jövő márciusi pótselejtezőn küzdhetnek tovább a vb-részvételért.

Európai vb-selejtezők, F csoport, 2. forduló (kedd):

Örményország-Írország, Jereván 18.00

MAGYARORSZÁG-Portugália, Puskás Aréna 20.45

A csoport állása:

1. Portugália 1 1 - - 5-0 3 pont

2. MAGYARORSZÁG 1 - 1 - 2-2 1

Írország 1 - 1 - 2-2 1

4. Örményország 1 - - 1 0-5 0

Korábbi eredmények:

1. forduló (szeptember 6.):

Örményország-Portugália 0-5 (0-3)

Írország-MAGYARORSZÁG 2-2 (0-2)

A csoport további programja:

3. forduló (október 11.):

MAGYARORSZÁG-Örményország, Puskás Aréna 18.00

Portugália-Írország, Lisszabon 20.45

4. forduló (október 14.):

Írország-Örményország, Dublin 20.45

Portugália-MAGYARORSZÁG, Lisszabon 20.45

5. forduló (november 13.):

Örményország-MAGYARORSZÁG, Jereván 18.00

Írország-Portugália, Dublin 20.45

6. forduló (november 16.):

MAGYARORSZÁG-Írország, Puskás Aréna 15.00

Portugália-Örményország 15.00

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com