A lengyelekkel játszanak felkészülési mérkőzést a női futsalosok
A világbajnoki selejtező elitkörére készülő női futsalválogatott a hétvégén kétszer is megmérkőzik a lengyelekkel.A hazai szövetség (MLSZ) beszámolója szerint Frank Tamás szövetségi edző együttese szombaton 17 órától Budaörsön, az Aramis SE Futsal Csarnokában fogadja a szintén elitkörös lengyel válogatottat, másnap 16 órától pedig zárt kapuk mögött játsszák a "visszavágót" Telkiben.
A magyarok októberben veretlenül jutottak tovább a csoportkörből Európa legjobb nyolc csapata közé. Az elitkörben két négyes csoportban zajlanak majd a küzdelmek, ezeknek az első két-két helyezettje jut ki a Fülöp-szigeteken jövő november 21. és december 7. között sorra kerülő világbajnokságra.
A magyarok a portugálokkal, a házigazda olaszokkal és a svédekkel kerültek egy csoportba. A meccseket március 18. és 23. között játsszák.
"Az előző három hónapban nem találkozott a csapat, ezért szeretném, ha újból összerázódnának a lányok, miközben két új játékost is meghívtam a keretbe, akik bizonyíthatják, helyük van a csapatban" – mondta az mlsz.hu-nak Frank Tamás.
"A cél a vb-elitkörre való felkészülés, és miután márciusban három nagyon erős ellenfél vár ránk, a mostani találkozókra olyan riválist választottunk, amely szintén elitkörös, és igen komoly játékerőt képvisel. Várhatóan mindkét mérkőzésen nagy nyomás alatt játszunk és sokat kell védekeznünk, akárcsak majd az elitkörben, ezért biztos vagyok benne, hogy nagyon hasznos meccsek várnak ránk."
Az első női vb-n 16 nemzet vesz részt, mindegyik selejtezőzónából érkeznek majd csapatok. Eddig a házigazda mellett Új-Zéland szereplése biztos.
A válogatott kerete:
Kapusok: Deczki Vanda (Tolna-Mözs), Torma Lilla (Molfetta), Hargas Annamária (TFSE)
Védők: Balya Dorottya (TFSE), Varga Adél (TFSE), Tagyi Vivien (TFSE), Fábián Rebeka (TFSE), Vicsek Nóra (TFSE), Horváth Viktória (Molfetta), Gajzágó Flóra (DEAC), Hardon Rita (DEAC), Fülöp Diána (DEAC), Krascsenics Csilla (DEAC), Szabó Bernadett (Tolna-Mözs), Kiss Gréta (Tolna-Mözs), Wiesner Dalma (Tolna-Mözs)
(Forrás: MTI)

Hozzászólások