A Liu fivérek nagyratörő tervekkel folytatják

A magyar rövidpályás gyorskorcsolyázás legsikeresebb, olimpiai bajnoki címmel végződő szezonja után a Liu fivérek ugyanolyan motiváltan és nagyratörő célokkal várják a következő idényt."A világkupában is szeretnénk néhány érmet elhozni, de ezúttal a szófiai világ- és a dordrechti Európa-bajnokság lesz a legfontosabb versenyünk. Azokon szeretnénk igazán nagyot alkotni" - mondta az MTI-nek Liu Shaolin Sándor.

    
Az MTK 22 éves versenyzője arról is beszélt, hogy a három hónapos szünet után elkezdődött felkészülés során semmi kihatását nem érzi annak, hogy a férfi váltóval Phjongcshangban olimpiai bajnok lett, viszont magánemberként nagyon élvezi, hogy sok meghívást kap. Hozzátette, azért dolgoznak, hogy jövőbeni eredményeikkel még nagyobb népszerűségre tegyenek szert - szeretett sportágukkal együtt.
    

Öccse, a 20 esztendős Liu Shaoang azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a hat versenyből álló világkupa-sorozatban megőrizze helyét a legjobb tízben. Emellett közölte, a következő években az fogja űzni-hajtani, hogy világ- és Európa-bajnok legyen, mint a bátyja. Bánhidi Ákos csapatmenedzser szerint most az az elsődleges, hogy egyben maradjon a szakmai stáb és lássa, hogy az új ötleteik, metódusaik működnek és fejlődést hoznak.
    

"Persze fontosak a sikerek, de nem dőlök a kardomba, ha ezúttal elcsúszunk egy banánhéjon. Azt akarom látni, hogy jó úton járunk, mert ez még csak az olimpiai ciklus első éve" - mondta, kiemelve, hogy a világ legjobb technikusának tartott dél-koreai Jae Szu Csun immár főállásban kizárólag a magyar válogatottnál dolgozik.
   

Bánhidi arról is beszélt, hogy érezhetően "fájt" mindenkinek elkezdeni az edzéseket, de ezt érthetőnek tartja, mert az ötkarikás ciklus első felkészülésének nekivágni a legnehezebb. Örömmel újságolta ugyanakkor, hogy azt érzi az olimpiai bajnok férfi staféta tagjain, amit érezni akart, azaz mindannyian tudják, hogy a kemény munkának és az alázatnak köszönhetik sikereiket.
    

Szerinte a férfi csapat továbbra is a világ elitjében lehet annak ellenére, hogy Knoch Viktor egyéves szünetet tart, míg az amerikai John-Henry Kruegernek, aki Phjongcshangban ezüstérmes lett 1000 méteren, egy évet ki kell hagynia az országváltás miatt. Utóbbi így is keményen készül immár magyar társaival. Bátyja, Cole Krueger pedig már a szocsi játékok óta a magyarokkal edz, s az idei Eb-n be is mutatkozott magyar színekben.
    

A női válogatottal kapcsolatban Bánhidi Ákos úgy fogalmazott, csapatépítés zajlik, mivel Heidum Bernadett visszavonult, Keszler Andrea lábműtéte után a rehabilitációját folytatja, és jelenleg Kónya Zsófiára sem számíthat. Knoch Viktor lengyel születésű feleségéről, Knoch Martáról azt mondta, érződik rajta a hároméves kihagyás, de nagyon elszánt.
    

A junior vb-n ezüstérmes Jászapáti Petra kifejtette, kellett a hosszú pihenő, mert elsősorban mentálisan és persze fizikálisan is kimerítő volt az előző szezon. "Ennek ellenére már vártam a folytatást, sőt egy hónap után elkezdtem mozogni, mert már hiányzott" - tette hozzá. A vk-sorozat októberben kezdődik, a hollandiai Eb januárban, míg a bulgáriai vb márciusban lesz.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com