A MACS visszautasítja az ARD vádjait

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) tiltakozik, és a leghatározottabban visszautasít minden vádat, amellyel az ARD német közszolgálati televíziós csatorna illette a MACS-ot az Aján Tamás ellen súlyos vádakat megfogalmazó dokumentumfilmjében - áll a MACS hétfői közleményében.Az ARD vasárnap este dokumentumokra hivatkozva arról számolt be, hogy a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával, amely a MACS-ot - angol rövidítéssel HUNADO-t - bízta meg minden nagy nemzetközi versenyen és szinte az összes világbajnokságon az ellenőrzéssel.

    
"Értetlenül és felháborodottan tapasztaltuk, hogy a 2020. január 5-én adásba került dokumentumfilmben az általunk közölt tények egyáltalán nem jelentek meg, a Magyar Antidopping Csoport dokumentumokkal alátámasztott adatait a Német Közszolgálati Televízió teljes egészében figyelmen kívül hagyta, sőt homályos, minden tényleges bizonyítékot nélkülöző, rosszindulatú célozgatások, és nem valós információk kifejezetten hamis, és elfogadhatatlan színben tüntették fel a Magyar Antidopping Csoport doppingellenőreinek munkáját" - rögzítette a MACS közleményében, melyet a szervezet nevében és képviseletében Tiszeker Ágnes ügyvezető igazgató írt alá és juttatott el az MTI-hez.
    

A közlemény szerint a Magyar Antidopping Csoport mint független, a WADA által auditált, jelenleg is teljes megfelelőségi státuszt élvező szervezet számos külföldi partnerrel, nemzetközi sportszövetségekkel, kiemelt sportesemények rendező szervezeteivel, illetve a Nemzetközi Mintavételi Ügynökséggel (ITA) is együttműködik doppingellenőrzések szervezése és lebonyolítása terén. Ezen mintavételek alkalmával a HUNADO "kizárólag mintavételi feladatokat lát el, és független mintavételi ügynökségként vesz részt a vizsgálatokban, tehát a mintavételekre vonatkozó megrendelést, illetve instrukciókat a vizsgálatokat elrendelő kapja, az eredményekre vonatkozóan, pedig semmiféle visszajelzést, vagy információt nem kap".
   

"Ez pontosan így történt a HUNADO-IWF együttműködés során is. Valamennyi a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség által megrendelt doppingellenőrzés a Magyar Antidopping Csoport és a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség közötti együttműködési megállapodás keretében történt, és a mintavételek teljes dokumentációja az adatvédelmi szabályok betartása mellett a WADA vizsgálóbizottsága számára bármikor hozzáférhető" - áll a közleményben, amely ugyancsak tényként rögzíti: "nem érkezett hozzánk bejelentés arra vonatkozóan, hogy magyar doppingellenőr súlyos szabályszegést követett volna el, vagy olyan magatartást tanúsított, amely a minta tisztaságát, integritását veszélyeztette volna".
    

A MACS hangsúlyozza, hogy - szemben az ARD állításával - a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség Houstonban rendezett világbajnokságának évében, 2015-ben a Magyar Antidopping Csoport doppingellenőrei nem végeztek doppingellenőrzést Moldovában. A magyar doppingellenőrök által végzett utolsó doppingellenőrzés egy évvel korábban, a világbajnokságot megelőző évben, 2014. október 12-14 között, Chisinau-ban történt.
    

A közlemény tévedésnek nevezi azt is, hogy a houstoni súlyemelő vb-n a MACS nem vett részt, mivel - állítása szerint - a doppingellenőrzések közös munka keretében, az Amerikai Nemzeti Doppingellenes Szervezettel (USADA) való együttműködésben történtek. "Ennek megfelelően a houstoni világbajnokság számos pozitív esetet feltáró doppingellenőrzésében a magyar doppingellenőrök tevékenyen részt vettek. Az USADA-HUNADO közötti együttműködés megismétlődött 2017-ben is, az Anaheimben megrendezésre került súlyemelő világbajnokságon is" - olvasható a dokumentumban.
   

A közlemény hangsúlyozza, hogy a Magyar Antidopping Csoport ellenőrei "felsőfokú végzettséggel rendelkező, az egészségügy különböző területein tevékenykedő, megbecsült, feddhetetlen szakemberek", és a szervezet "minden, a munkájukat érintő hamis, hazug, minden alapot és bizonyítékot nélkülöző hivatkozást és célozgatást" határozottan visszautasít.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com