A macskaköves emelkedő döntő jelentőségű lehet az MKSZ főtitkára szerint
A körpályában található macskaköves emelkedő döntő jelentőségű lehet az országúti kerékpárosok ruandai világbajnokságán a magyar szövetség (MKSZ) főtitkára szerint.
Sió Zoltán az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában kiemelte: végre megkezdődnek a magyar érdekeltségű versenyszámok a sportág történetének első afrikai világbajnokságán, amelyen a felnőtteknél az egyformán olimpiai negyedik helyezett Vas Blanka és Valter Attila, az utánpótlás korosztályokban pedig Feldhoffer Bálint és Révész Ádám képviseli a magyar színeket.
Amint elmondta, a kiküldött stáb tapasztalatai és Dér Zsolt szövetségi kapitány információi alapján kiváló körülmények között készülnek a bringások, az előzetes várakozásoknak megfelelően a meleg és a magaslat okoz nehézséget, valamint a levegő minősége az, ami nem ideális a sportolóknak.
"Az indulók kiválasztásánál azokat a sportolókat igyekezett előnyben részesíteni a szövetségi kapitány, akik hasonló profilú pályán a szezon közben jól teljesítettek" - szögezte le. Mint mondta, ez a magyar versenyzők közül elsőként ma (péntek) délelőtt szereplő, junior Révész Ádámra is igaz.
A főtitkár kitért a macskaköves emelkedőre, amely meglátása szerint döntő jelentőségű lesz a mezőnyversenyek alatt, a felnőtt férfiaknál pedig még a városi körpályát kiegészítő hegymenet befolyásolhatja majd leginkább a végkimenetelt.
Révész esetében a legjobb húszba kerüléssel "már mindenki nagyon elégedett volna", az U23-as Feldhoffer Bálintról pedig Sió Zoltán úgy fogalmazott: a májusi Tour de Hongrie-n hetedik, ezzel legjobb magyarként fehér trikós kerékpáros "tűnt a legmagabiztosabbnak" a keret tagjai közül, és az idei eredményeit figyelembe véve "nem alaptalan ez az önbizalom".
"Nem hiszem, hogy nagy meglepetés lenne, ha egészen elöl tudna végezni egy ilyen pályán" - mondta már a felnőtt női mezőnyben érdekelt Vas Blankáról. A hozzá hasonlóan olimpiai negyedik helyezett Valter Attila kapcsán a főtitkár azt mondta: a szezon második felében biztató jeleket mutatott és éhes a sikerre. Várakozásai szerint "megfelelő teljesítménnyel tudja majd lekerekíteni az idei szezont".
A kiemelkedően nehéz ruandai pálya Sió Zoltán reményei alapján Valternek feküdni fog - az 5475 méter szintemelkedés ugyanis a 21. századi világbajnoki mezőnyversenyeken kiemelkedően a legmagasabb szám.
A ruandai világbajnokság további programja:
szeptember 26., péntek:
junior fiúk, mezőnyverseny, 119,3 km (szintemelkedés: 2435 m, Révész Ádám) 8.00
U23, férfi mezőnyverseny, 164,6 km (3350 m, Feldhoffer Bálint) 12.00
szeptember 27., szombat:
női mezőnyverseny, 164,6 km (3350 m, Vas Blanka) 12.05
szeptember 28., vasárnap:
férfi mezőnyverseny, 267,5 km (5475 m, Valter Attila) 9.45
(Forrás: MTI)
Sió Zoltán az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában kiemelte: végre megkezdődnek a magyar érdekeltségű versenyszámok a sportág történetének első afrikai világbajnokságán, amelyen a felnőtteknél az egyformán olimpiai negyedik helyezett Vas Blanka és Valter Attila, az utánpótlás korosztályokban pedig Feldhoffer Bálint és Révész Ádám képviseli a magyar színeket.Amint elmondta, a kiküldött stáb tapasztalatai és Dér Zsolt szövetségi kapitány információi alapján kiváló körülmények között készülnek a bringások, az előzetes várakozásoknak megfelelően a meleg és a magaslat okoz nehézséget, valamint a levegő minősége az, ami nem ideális a sportolóknak.

Hozzászólások