A magyar férfi csapat kikapott Bulgáriától

A magyar férfi csapat 7-6-ra kikapott Bulgária együttesétől a svédországi Helsingborgban zajló curling Európa-bajnokság szerdai játéknapján.A nemzetközi szövetség honlapja szerint a B divíziós, azaz második vonalbeli összecsapáson a bolgárok a második enddel 3-0-ra megléptek, a magyarok a nyolcadik endben, 6-6-nál érték utol ellenfelüket. A hajrá a bolgároknak sikerült jobban, akik az utolsó endben döntötték el a találkozót

    
A folytatásban a magyarok szerda (ma) este Csehországgal találkoznak. A magyar csapat hat mérkőzését követően két győzelemmel és négy vereséggel áll. A férfiaknál két nyolcas csoportban zajlanak a B divíziós küzdelmek, az elsők rögtön a négy közé jutnak, míg a másodikok és harmadikok keresztbe játszanak az elődöntőbe kerülésért, majd a finalisták lépnek az A divízióba.
    

A nőknél a tízcsapatos másodosztályból az első négy játszhat az elődöntőben, amelynek győztesei feljutnak az élvonalba. A magyar együttes - amely délelőtt legyőzte az addig hibátlan olaszokat - hét találkozót követően öt győzelemmel és két vereséggel a második helyen áll, hármas holtversenyben az angolokkal és a törökökkel.


    Eredmény (az Eb honlapja alapján), B divízió:
    férfiak:
Bulgária-Magyarország 7-6

    később:
Magyarország-Csehország 20.00

    korábban:
    nők:
Magyarország-Olaszország 6-5


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com