A magyar karate eddigi legjobb éve volt 2013

A magyar karate negyvenéves történetének legsikeresebb esztendeje volt a 2013-as Mészáros János szövetségi elnök értékelése szerint.

karatelogoA Magyar Karate Szakszövetség (MKSZ) első embere a pénteki ünnepi rendezvényen kiemelte, hogy az MKSZ tavaly májusban első ízben rendezhette meg a sportág Eb-jét, s a káposztásmegyeri Jégpalotában minden idők legjobb kontinensbajnokságát zárták S. Kovács Ádám, Tóth Beatrix, Metzger Szandra, Bartha Nikola és a női kumitecsapat bronzérmei révén.

Az utánpótlás is több sporttörténelmi jelzőt kiérdemelt 2013-ban: a februári, törökországi kadett, junior- és U21-es Eb-n Nógrádi Nicol és Boussebaa Aicha két aranya mellett három bronzot gyűjtött a magyar csapat. Ráadásul - három harmadik hely mellett - Boussebaa a novemberi, spanyolországi korosztályos világbajnokságon ismét a dobogó felső fokára állhatott, s mindkét korosztályos világverseny a valaha volt legjobb magyar szereplést hozta - hangsúlyozta az elnök.

Mindemellett a magyar karatésok két aranyat és két bronzot szereztek a budaörsi egyetemi Eb-n, a csapatok pedig két bronzot hoztak haza Montenegróból, a régiók Európa-bajnokságáról.

Mészáros János elmondta: hatalmas siker sportág számára, hogy egyedüli nem olimpiai sportágként bekerült az Európai Játékok programjába, amelyet 2015-ben rendeznek meg először.

Az ünnepélyes évzárón az elnök 5. dan fokozatot adományozott pályafutása befejezése alkalmából az eddigi legsikeresebb magyar karatésnak, a Világjátékok-győztes, többszörös vb- és Eb-érmes S. Kovács Ádámnak.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com