A magyar másodosztályból is válogatott a szerb kapitány

Jovana Jovovic, az NB I/B nyugati csoportjában listavezető Budaörs balátlövője is bekerült a szerb női kézilabda-válogatott bő keretébe a március 19-21-én sorra kerülő győri olimpiai selejtezőtorna előtt.A vajdasági Verbászon (Vrbas) született játékos 2017 óta szerepel Magyarországon - két hete igazolt Dunaújvárosból jelenlegi csapatába -, 2019 januárja óta pedig szerb-magyar kettős állampolgárnak mondhatja magát.

   
Ljubomir Obradovic szövetségi kapitány 24 fős keretének tagjai közül hatan szerepelnek magyar klubcsapatban. Ugyancsak tagja a bő keretnek az orosz Rosztov-Don jobbszélsője, a szintén kettős állampolgárságú Katarina Krpez-Slezak, aki 2014 és 2020 az Érd játékosa volt, és háromszor lett gólkirály a magyar élvonalban.
    

A magyar válogatott a győri torna pénteki játéknapján Kazahsztánnal, szombaton Szerbiával, vasárnap pedig az olimpiai bajnok Oroszországgal találkozik, az idén nyárra halasztott tokiói ötkarikás játékokra az első két helyezett jut ki.


    A szerb válogatott kerete:
    kapusok:
Katarina Tomasevic (Szombathelyi KKA), Jovana Risovic (Krim Mercator Ljubljana, szlovén), Kristina Graovac (Bayer Leverkusen, német)

    balszélsők:
Sanja Radosavljevic (Váci NKSE), Dijana Radojevic (Magura Cisnadie, román), Timea Milosević (Kisvárda)

    balátlövők:
Jovana Jovovic (Moyra-Budaörs), Jovana Kovacevic (Minaur Baia Mare, román), Marija Obradovic (TusSies Metzingen, német), Jovana Stoiljkovic (Chambray Touraine, francia)

    beállók:
Sladjana Pop-Lazic (Brest Bretagne, francia), Dragana Cvijic (CSM Bucuresti, román), Jovana Milojevic (Zaglebie Lubin, lengyel), Jelena Agbaba (Békéscsaba)

    jobbátlövők:
Marina Dmitrovic (Dunarea Braila, román), Andjela Janjusevic (Gloria Buzau, román), Jelena Lavko (Minaur Baia Mare, román), Jelena Trifunovic (Ramnicu Valcea, román)

    jobbszélsők:
Katarina Krpez-Slezak (Rosztov-Don, orosz), Zeljka Nikolic (Ramnicu Valcea, román), Ana Kojic (Kastamonu Belediyesi GSK, török)

    irányítók:
Andrea Lekic (Buducnost Podgorica, montenegrói), Kristina Liscevic (Ramnicu Valcea, román), Tamara Radojevic (Békéscsaba)


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com