A magyar női csapat jó hajrával bizonyult jobbnak a törököknél

A magyar női csapat 5-2-re legyőzte Törökországot a svédországi Helsingborgban zajló curling Európa-bajnokság keddi játéknapján.A nemzetközi szövetség honlapja szerint a B divíziós, azaz második vonalbeli összecsapáson nyolc end után még csak 2-2 volt az állás: a magyarok kétszer kerültek előnybe, a törökök mindkétszer egyenlítettek. A kilencedik endben aztán a Palancsa Dorottya vezette magyar csapat 3-0-val jobbnak bizonyult, a tizedik endet pedig már le sem játszották.

    
A nőknél a tízcsapatos másodosztályból az első négy játszhat az elődöntőben, amelynek győztesei feljutnak az élvonalba. A magyarok hat fordulót követően két vereséggel és immár négy győzelemmel állnak. A férfiaknál - akik szintén a B divízióban szerepelnek - kedden két mérkőzésen lépnek jégre a magyarok: az együttes délelőtt 8-5-re kikapott a spanyoloktól, este a finnekkel játszik.
    

A férfiaknál két nyolcas csoportban zajlanak a B divíziós küzdelmek, az elsők rögtön a négy közé jutnak, míg a másodikok és harmadikok keresztbe játszanak az elődöntőbe kerülésért, majd a finalisták lépnek az A divízióba. A magyarok most két-két győzelemmel és vereséggel harmadikak saját csoportjukban, holtversenyben Spanyolországgal és Walesszel.


    Eredmények, B divízió:
    nők:
Magyarország-Törökország 5-2


    férfiak:
    korábban:
Spanyolország-Magyarország 8-5

    később:
Magyarország-Finnország 19.00


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

http://ujhazak.com