A magyarok Norvégiában maradhatnak versenyben az első helyért

A magyar férfi futsalválogatott múlt heti fölényes hazai sikere után szerdán idegenben csap össze a norvég együttessel az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában, melyben nyernie kell, hogy megőrizze esélyét az első helyre.Sergio Mullor szövetségi kapitány együttese pénteken 4-0-s sikert aratott Nyíregyházán a norvégok felett, míg a csoport másik mérkőzésén a szlovénok 7-3-ra legyőzték Montenegrót. A szlovén válogatott három siker után kilenc ponttal vezeti a négyfős csoportot, a magyarok két győzelem és egy vereséget követően hat ponttal a másodikok a három pontot gyűjtő norvégok előtt, míg a montenegrói együttes pont nélkül az utolsó pozícióból várja a visszavágókat.

Mindez azt jelenti, hogy a magyaroknak mindenképpen nyerniük kell Norvégiában, hogy harcban maradjanak a biztos kijutást jelentő első helyért. Amennyiben a magyar és a szlovén válogatott is érvényesíti a papírformát, akkor már egyik csapat sem csúszhat a második, pótselejtezőt érő helynél lejjebb.

"Ami a kijutást illeti, álmodnunk kell erről, sőt, hinnünk kell abban, hogy az utolsó csoportmérkőzésre, a szlovénok elleni meccsre megteremtjük a lehetőségét annak, hogy az Eb-szereplésért lépjünk pályára. Egyelőre azonban a norvégokkal szembeni idegenbeli mérkőzés a legfontosabb, arra koncentrálunk, aztán kiderül, hogy mennyire lehetünk majd optimisták áprilisban" – mondta a pénteki meccset követően Sergio Mullor a hazai szövetség (MLSZ) honlapján.

A két csapat szerdán 18 órától Haldenben csap össze, és ha a magyarok ott is nyernek, akkor versenyben maradnak az éllovas szlovénekkel az Eb-részvételt jelentő csoportgyőzelemért. A mérkőzést az m4sport.hu élőben közvetíti.

A négyesből az első helyezett jut ki a Lettországban és Litvániában sorra kerülő jövő évi Eb-re, míg a második helyezett pótselejtezőn harcolhatja ki a kontinensbajnoki részvételt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com