A metróban ragadtak az utasok a Ferencváros-Újpest focimeccs előtt

A Ferencváros - Újpest futballmeccsek hangulatától már megszokhatták az emberek, hogy eléggé viharos, hiszen a két csapat szurkolói ősidők óta ellenségek. A mai mérkőzésen sem nagyon volt barátkozás a drukkerek között.


ftcA délután folyamán sok helyen lehetett olvasni, hogy Újpest Városkapu metróállomásnál a szurkolók és a rendőrök összetűzésbe keveredtek. Nem volt ez azonban máshogy az Albert Flórián Stadionnál sem.

Már a meccs előtt két és fél órával tele volt a Népliget ferencvárosi drukkerekkel, mikor ismét begördült a metróállomásra egy rohamrendőrökkel és drukkerekkel megrakott szerelvény. Amint kinyíltak az ajtók, elözönlötték a megállót, ahonnan a rend őrei igyekeztek kitessékelni az embereket, hogy a metró (ami egyébként is az előző vonat után 12-13 perccel érkezett, a hétvégén szokásos öt helyett) minél hamarabb elindulhasson.

Már ez is nehézkesen ment, a siker érdekében füstbombát is bevetettek, ami a szerelvényben várakozó utasokat is meglepetésként érte. Miután a szurkolóktól mentessé tették az alagutat, a metró még mindig nem indulhatott tovább, mert az Újpestről érkezett szervezőket nem merték rendőri kíséret nélkül kiengedni, nehogy atrocitások érjék őket. A vonat majdnem negyed órát állt az állomáson, megszeppent utasokkal, akik közül néhányan épp a távolsági buszaikat nem érték el, mert megijesztette őket a nagyszámú rendőri jelenlét és a korábban lezajlott összetűzés, ezért nem merték elhagyni a szerelvényt. Egy fiatal férfi így ír erről egy közösségi oldalon: „Megígértem a húgomnak, hogy vasárnap elviszem a Tropicariumba a barátnőmmel, így is tettünk, és nagyon jól éreztük magunkat, amíg visszafele a Népligethez nem értünk! A kislány, aki addig egész nap mosolygott, és vidám volt, ott a kezeim közt remegett, és sírt…
Szerencsére a meccs kezdetéig nagyobb összetűzés nem történt.

A mérkőzés alatt két égő fáklyát hajítottak a pályára a szögleteknél, ezért olyankor az oltás idejére megállították a játékot, aminek kimenetele egyébként 2:1 lett, a Ferencváros javára. Az első gólt Somalia, az FTC játékosa lőtte a 42. percben, húsz méterről, majd a második félidőben egyenlített az Újpest játékosa, Kabát Péter. A döntő gólt Cukic vitte be a hosszabbításban, a 93. percben. Egy röviden kifejelt labdát sikerült a kapuba juttatnia, 17 méterről, ezzel megnyerve a már-már döntetlennek látszó meccset a Ferencvárosnak.

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com