A mexikói világbajnokság és az odavezető út

A szerda hajnalban elhunyt Mezey György szövetségi kapitányságának idején jutott ki az 1986-os mexikói világbajnokságra a magyar labdarúgó-válogatott, amely azóta sem szerepelt a világeseményen.A hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek közepén a nemzeti együttes három vb-n is részt vett, 1978-ban Argentínában Baróti Lajos, négy évvel később Spanyolországban Mészöly Kálmán, míg újabb négy év múlva Mexikóban Mezey György volt a szövetségi kapitány. Utóbbi szakember 1983-ban vette át a válogatott irányítását, miután eldőlt, hogy a csapat nem jut ki az 1984-es Európa-bajnokságra.

A három még lejátszandó Eb-selejtező közül Mezey irányításával az együttes az Anglia elleni 3-0-s vereség mellett Dániát 1-0-ra legyőzte, majd Görögországgal 2-2-es döntetlent játszott, ezután következett a felkészülés a mexikói vb selejtezőjére.

A sorrendben 13. tornán - a spanyolországihoz hasonlóan - már 24 válogatott vett részt, ebből 14 európai. A selejtezőben Mezey György együttese Ausztriával, Ciprussal és Hollandiával négycsapatos csoportba került, s csak a csoportgyőzelem jelentett automatikus vb-részvételt, egy esetleges második helyezéssel pótselejtezőt kellett volna vívni. A magyar válogatott azonban az Ausztria elleni hazai (3-1) győzelemmel kezdte a sorozatot 1984 őszén, majd Hollandiában és Cipruson is egyaránt 2-1-re nyert, így kedvező helyzetben várhatta a folytatást.

A holland válogatott legyőzése kimagasló teljesítménynek számított akkoriban is, elvégre a németalföldi csapat 1974-ben és 1978-ban világbajnoki ezüstérmes volt, a rotterdami mérkőzésen pedig mások mellett Marco van Basten, Ruud Gullit, Erwin Koeman és Frank Rijkaard is pályára lépett. Nem mellékesen az a holland válogatott a mexikói világbajnokság után két évvel Európa-bajnokságot nyert.

A vb-selejtezők tehát 1985 tavaszán folytatódtak, a Mezey-csapat pedig Ciprustól (2-0) a Népstadionban, míg Ausztriától (3-0) Bécsben sem kapott gólt, és az utolsó forduló eredményétől függetlenül kiharcolta a vb-részvételt. Az utolsó fordulóban a holland válogatott a Népstadionban 1-0-ra nyert, és pótselejtezőt játszott, amelyen aztán alulmaradt a belgákkal szemben.

Mezey György irányításával tehát a magyar válogatott készülhetett a kilencedik, s mindeddig utolsó világbajnoki szereplésére, amely azonban a mai napig érthetetlen kudarccal végződött. A torna C csoportjában a Szovjetunió elleni 6-0-s vereséggel kezdte szereplését a nemzeti együttes 1986 júniusában, s bár négy nappal később ugyancsak Irapuatóban 2-0-ra legyőzte Kanadát, a későbbi bronzérmes Franciaország ellen sem volt esélye (0-3) a leóni összecsapáson, így a huszonnégyes mezőny tizennyolcadik helyén végzett.

Az óriási csalódást jelentő vb-szereplés után az 1985-ben még az év szövetségi kapitányának választott Mezey György távozott a válogatottól, amelynek irányítását 1988 őszén öt mérkőzésre még elvállalta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com