A Mitchelton-Scott és Peák Barnabás is rajthoz áll

A Mitchelton-Scott színeiben Peák Barnabás is rajthoz áll a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen.A szervezők pénteki közleménye kiemeli, hogy a legjobbaknak számító World Tour-csapatok közé tartozó ausztrál istálló 2019-ben 35 győzelmet aratott a különböző viadalokon, ezzel a világranglista nyolcadik helyén áll. Peák - aki révén kilenc év után tavaly júniusban lett ismét magyar versenyző WT-csapat tagja - 2017-ben éppen a Magyar Körversenyen hívta fel magára a figyelmet: az akkor tizenkilenc éves bringás nagy meglepetésre az összetett verseny dobogójának második fokára állhatott, ráadásul mindössze kettő másodperces hátránnyal a győztes kolumbiai Jaramillo mögött.

    
Peák Barnabás 2018-ban a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) tehetséggondozó csapatában szerepelt, és megnyerte a magyar bajnokságot országúton és az egyéni időfutamban is. 2019-ben - immár a holland SEG Racing Academy színeiben - szakaszt nyert a Normandiai Körversenyen. A Mitchelton-Scott sportigazgatója, Matt White elismerően nyilatkozott a fiatal magyar kerékpárosban rejlő lehetőségekről, hangsúlyozva, bátran építeni fognak Peák Barnabás sokoldalúságára. Az ausztrál klub a Tour de Hongrie szervezőinek jelezte: a magyar versenyzővel soraiban érkezik majd a 2020-as magyar körversenyre.
    

Korábban nyolc csapat jelentette be indulását a Tour de Hongrie-n, így a World Tour-csapatok közül a holland Jumbo-Visma és az amerikai Trek-Segafredo szereplése, illetve a WT alatti besorolású, azaz prokontinentális olasz Androni Giocattoli-Sidermec részvétele is garantált. A 41. Tour de Hongrie-n a tervek szerint 20 csapat 120 versenyzője áll majd rajthoz. A szervezők célja, hogy teljesítsék a Pro Series nevű sorozatba kerülés egyik fontos kritériumát, amihez legalább tizennégy World Tour- és prokontinentális együttesnek kell rajthoz állnia.


    A Tour de Hongrie programja:
1. szakasz, augusztus 29., szombat: Esztergom-Esztergom, 118 km
2. szakasz, augusztus 30., vasárnap: Debrecen-Hajdúszoboszló, 158 km
3. szakasz, augusztus 31., hétfő: Karcag-Nyíregyháza, 182 km
4. szakasz, szeptember 1., kedd: Sárospatak-Kazincbarcika, 171 km
5. szakasz, szeptember 2., szerda: Miskolc-Gyöngyös-Kékestető, 188 km


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

http://ujhazak.com