A MOB székházában köszöntötték a magyar sportolókat

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) székházában köszöntötték hétfő délután a lillehammeri II. ifjúsági téli olimpiáról hazatért magyar sportolókat.

A sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepségen Fábián László, a MOB sportigazgatója gratulált a magyar versenyzőknek, akik a vegyes csapatokat is beszámítva összesen négy érmet nyertek a február 12. és 21. között lezajlott ifjúsági ötkarikás eseményen.

004_vagott_640x480

"Nagyszerűen szerepelt a csapat. Bár nem vagyunk egy igazi télisport nemzet, az elmúlt hat-nyolc évben egyre szebb sikereket értünk el a téli sportágakban.
Az idei felnőtt világversenyek, valamint a mostani lillehammeri játékok eredményei azt ígérik, hogy bizakodva tekinthetünk a 2018-as pjongcsangi, valamint a 2022-es pekingi téli olimpia elé" - fogalmazott Fábián László.

Nagy Zsigmond csapatvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar delegáció nagyot lépett előre, mert a versenyzők Norvégiában összességében kétszer annyi érmet gyűjtöttek be, mint négy évvel ezelőtt, Innsbruckban.

"Megható érzés volt, ahogy a szemünk előtt nyíltak ki ezek a tehetségek, akik emellett végig példamutatóan képviselték a magyar nemzetet" - mondta a sportvezető, aki kiemelte, azért is értékesebbek a mostani eredmények, mert a jégkorongban például sokkal erősebb volt a mezőny, mint legutóbb Innsbruckban.

A magyar fiatalok rövidpályás gyorskorcsolyázásban Jászapáti Petra (500 méter) révén egy ezüst-, míg Liu Shaoang (1000 méter) által egy bronzérmet nyertek egyéniben.

"Minimum két egyéni éremért mentem ki, csalódott vagyok, hogy az egyik nem sikerült, bár nem rajtam múlt" - jelentette ki Liu Shaoang, akit elmondása szerint pengeproblémák akadályoztak meg a még jobb eredmény elérésében.

Emellett ötödik lett Vértes Nátán ügyességi jégkorongozásban - ő a finnek óvása miatt a negyedik helyről csúszott vissza egy pozíciót - valamint a short-trackes Sziklási András, míg az alpesi sízőknél Szőllős Barnabás műlesiklásban ért el hetedik helyezést.

Az ifjúsági olimpiák sajátossága, hogy egyes számokban több nemzet sportolóiból összeálló vegyes csapatok is versengenek. Így ért el még egy második helyet Jászapáti Petra, egy harmadikat a műkorcsolyázó Medgyesi Fruzsina, valamint egy hatodikat Sziklási András.

A lillehammeri II. ifjúsági téli olimpián nyolc sportágban összesen 15 versenyző képviselte a magyar színeket.

MTI

Hozzászólások

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Balatonfüred, 2017. július 20

http://ujhazak.com