A MÚSZ vezetősége konkrétumokat vár

"A sportolók névvel, de akár anonim módon is elmondhatják: kit mi segítene abban, hogy még az eddigieknél is jobb eredményt érhessenek el. A felmérés eredménye nyilvánosságra kerül" - írta a testület az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében.

Az elnökségi állásfoglalás közvetlen előzménye az - amint az a dokumentumban olvasható -, hogy "a Hosszú Katinka közleményét követő Gyurta Dániel megnyilatkozás után ("Nincs rend a magyar úszás körül...") a Gyurta Tamás szakosztályvezető által irányított másik UTE kiválóság, Kapás Boglárka is megszólalt.



Ösztönözte, hogy mielőbb szülessenek meg azok a döntések, amelyek: "szilárd alapokat teremtenek a nyugodt felkészülésünkhöz". A MÚSZ vezetősége most jelezte, vizsgálatot kezdeményez, hogy a versenyzők úszással kapcsolatos gondjait konkretizálja. A MÚSZ - áll a közleményben - változatlanul arra törekszik, hogy a legutóbbi rövidpályás Európa-bajnokságot, a legutóbbi Eb-t, valamint a riói olimpiát követően továbbra is Magyarország úszói legyenek Európa legeredményesebbjei az éremtáblázaton, és a hét év alatt lezajlott öt hazai rendezésű Európa-bajnoksághoz hasonlóan a 2017-es hazai világbajnokság is sikeres legyen.

"Mindez csak nyugodt légkörben, közös összefogással valósulhat meg" - zárul az elnökségi közlemény. Az úszószövetség és a versenyzők nyilvános vitáját kedden Hosszú Katinka indította el, aki több dolgot is kifogásolt és számon kért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel Gyárfás Tamás elnököt.

Másnap Gyárfás sajtótájékoztatón jelezte, hogy nem kíván lemondani, ugyanakkor minden megtesz majd, hogy a problémákat megoldják. Még aznap előbb Gyurta Dániel, azután Kapás Boglárka szólalt meg az ügyben, jelezve, hogy szerintük is vannak gondok, és "nincs rend" a magyar úszásban. Utóbbi két versenyző egyaránt annak a reményének adott hangot, hogy olyan döntések születnek majd a jövőben, "melyek minél előbb szilárd alapokat teremtenek a nyugodt felkészülésünkhöz". Hozzájuk csatlakozott a többek között Bernek Pétert képviselő cég.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com