A négyes döntő megnyerése a válogatott célja

Koch Róbert szövetségi kapitány bízik abban, hogy a magyar férfi röplabda-válogatott megnyeri a férfi Európa-liga ezüst divíziójának négyes döntőjét, amelyet szombaton és vasárnap rendeznek az észak-macedóniai Strumicában.A szakember a magyar szövetség honlapján azt mondta, az öthetes program végére több játékosa is kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódik, van, akin a koronavírus elleni védőoltás hatása most jött ki, ennek ellenére azzal a céllal utaztak el péntek hajnalban a négyes döntőre, hogy megnyerjék, és feljussanak az arany divízióba.

   
"Ha a számokat nézzük, akkor valóban sikerült teljesíteni a célkitűzést, de az igazi feladat az volt, hogy egy mentálisan és morálisan erős, új arcát mutató válogatottat építsünk. Függetlenül attól, hogy ki milyen állapotban érkezett az edzőtáborba, elsősorban a közösséget kellett összekovácsolni, és csak másodsorban volt a szakmai munkán a hangsúly" - mondta Koch, aki szerint egy játékos akkor tud jól teljesíteni, ha jól érzi magát.
   

"Úgy gondolom, most olyan erős csapategységet sikerült kialakítanunk, amire nem volt példa az elmúlt évtizedben" - tette hozzá a szövetségi kapitány. Kiemelte, a nemzeti csapat az elmúlt hetekben rengeteget fejlődött, elsősorban a helyzetfelismerésekben és a megoldások megtalálásában. "Ha visszanézek az elmúlt öt hétre, pozitívak a benyomásaim, de természetesen nyerni megyünk Észak-Macedóniába" - jelentette ki a szakember.
    

Meglátása szerint négy hasonló képességű csapat jutott az elődöntőbe, tanítványaira a döntőbe kerülésért "a nagyon masszív és tehetséges, de fiatal, és ezért hullámzó teljesítményt nyújtó" dán csapat vár. "Mi sem vagyunk öregek, de hozzájuk képest rutinosabbnak számítunk. Ha ezt, és a technikai tudásunkat is sikerül kihasználni, akkor meg fogjuk nyerni az elődöntőt. Hogy aztán melyik csapat vár ránk, azt még nem lehet tudni, ezért nem is latolgattam még különösebben az esélyeket, erre ráérünk majd az elődöntő után is" - tette hozzá a szakember.
    

A másik ágon a házigazdák a horvátokkal találkoznak. A magyarok a csoportkörben öt győzelemmel és egy vereséggel kvartettjük élén végeztek. A torna győztese jövőre az arany divízióban szerepelhet.


    A négyes döntő programja:
    -------------------------
    június 5., szombat:
    elődöntő:
Észak-Macedónia - Horvátország 17.00
Magyarország-Dánia 20.00

    június 6., vasárnap:
a 3. helyért 17.00
döntő 20.00


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com