A német kapitány ideges magyar játékosokra számít

Andreas Vollmer, a magyar női röplabda-válogatott német szövetségi kapitánya szerint újonc és a nemzeti csapatban kevés rutinnal bíró játékosai idegesek lesznek az Európa-liga arany divíziója csoportkörének szombati nyitómérkőzésén.A magyar válogatott 18.30 órától a Tüskecsarnokban mérkőzik meg Romániával, a vendéglátók fiatal kerettel készülnek az El-mérkőzésekre. Korábbi kulcsemberek (Király-Tálas Zsuzsanna, Molcsányi Rita, Pallag Ágnes) elköszöntek a nemzeti csapattól, a stabil kerettagok közül pedig többek (Szakmáry Gréta, Török Kata, Tóth Fruzsina, Juhár Dalma, Gyimes Zsófia, Bagyinka Fanni) csak az augusztusban kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkre csatlakoznak a válogatotthoz.
    

A magyar együttes kispadján első tétmeccsére készülő Vollmer a szerdai sajtótájékoztatón kiemelte: a rendelkezésre álló kéthetes felkészülési időszak rövid, de igyekeznek maximális munkát elvégezni, amibe minden apróság nem fér bele, de az alapokat át tudják venni. "Egy folyamat elején tartunk, ami az összeszokást, a taktika felépítését illeti. Szombaton minden bizonnyal ideges játékosokat látok majd magam körül, hiszen a hat újonc mellett másoknak eddig epizódszerep jutott a válogatottban" - nyilatkozta Vollmer. Kiemelte: az El-ben ezúttal másodlagos lesz az eredmény, mert egy új program indult, ettől függetlenül nyerni szeretnének.
    

"Először pontokat, aztán szetteket, majd persze a meccset is. Viszont akkor sincs tragédia, ha kikapunk. Nyerni vagy tanulni, ezek a szavak szerepelnek a szótáramban, a vereség azonban nem" - mondta. A játékosok képviseletében a Németországban légióskodó Németh Anett elmondta: a válogatott gyakorlásain egyre magasabb szinten képesek teljesíteni, hosszabbak a labdamenetek, kevesebb a bosszantó hiba.
    

"A románokkal régen találkoztunk, sokat változtunk mi is és ők is, hozzánk hasonlóan erősen megfiatalított a keretük. Nem tudjuk, hogy most az övék vagy a miénk a jobb csapat, de szeretnénk győztesen, emelt fővel lejönni a pályáról" - mondta. Hozzátette: igyekszik németországi formáját átmenteni a válogatotthoz. "Szeretnék pontszerzője lenni a csapatnak, meghatározó teljesítményt nyújtani, és amikor esetleg hullámvölgybe kerülünk, akkor bizonyítani, hogy lehet rám számítani, tartást, erőt és önbizalmat tudok adni a társaimnak" - közölte.
    

A csapat kapitánya, Szűcs Kinga kifejtette: a német edzővel az alapoktól kezdték a munkát a válogatottnál, a szakember nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy mindenki felvegye a ritmust, és az apró hibáikat azonnal precíz pontossággal javította ki. "Az a célunk, hogy bátran játszunk, és megmutassuk, amit eddig elértünk, megtanultunk a sportágból, azt fel tudjuk vinni a pályára. Ott pedig meg is mutassuk, mindegy hány évesek vagyunk, hányadik évadunk a válogatottban, minden pontnak tudunk örülni. Nagyon várjuk a meccseket, reméljük, hogy sokan kijönnek majd szurkolni nekünk" - mondta.
    

Sarlós Márton, a válogatott csapatvezetője kiemelte: nem várnak világmegváltó játékot, csupán azt, hogy a csapat egységes arculatot mutasson, álljon helyt, és adott esetben azért jusson tovább. Kiemelte: az El-keret összeállításánál az volt a cél, hogy kiderüljön, az elkövetkezendő 8-10 évben a válogatottnál kivel lehet komolyan számolni.
    

Az Európa-liga arany divíziójának csoportkörében a magyarok május 28. és június 8. között a románokkal és az ukránokkal találkoznak. A június 18-19-i final four rendezését eredetileg az ukránok kapták, ám a háborús helyzet miatt kérdéses, hol lesz a végjáték, amelynek a házigazda automatikusan résztvevője lesz. A versenysorozat győztese 125 ezer euróval gazdagodik, továbbá részt vehet a jövő nyári Challenger Kupán, amelynek aranyérmese egy évvel később az elitet felvonultató Nemzetek Ligájában szerepelhet.


    A magyar női röplabda-válogatott kerete:
liberók: Szalai Anna (MTK Budapest), Kertész Petra (Swietelsky-Békéscsaba)
feladók: Kotormán Réka (Louisiana University), Petrenkó Brigitta (Coastal Carolina University)
nyitásfogadók: Kiss Gréta (Szent Benedek RA), Szűcs Kinga (VBC Casalmaggiore), Szedmák Réka (1. MCM-Diamant Kaposvár)
átlók: Németh Anett (SC Potsdam), Vezsenyi Adrienn (Vasas Óbuda), Petőváry Panni (UTE)
centerek: Pintér Andrea (Fatum-Nyíregyháza), Vacsi Evelin (Szent Benedek RA), Pekárik Eszter (Swietelsky-Békéscsaba), Bodovics Hanna (Fatum-Nyíregyháza), Kump Alíz (Vasas Óbuda), Zólyomi Rebeka (Swietelsky-Békéscsaba)


    Női Európa-liga, arany divízió, C csoport:
    ------------------------------------------
május 28., szombat: Magyarország-Románia, Tüskecsarnok 18.30
június 2., csütörtök: Ukrajna-Magyarország, Tüskecsarnok 18.00
június 4., szombat: Magyarország-Ukrajna, Tüskecsarnok 18.00
június 8., szerda: Románia-Magyarország, Alexandria 16.00


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com