A női váltó a legesélyesebb a jó eredményre

Gergelics József, az MTI különtudósítója jelenti: A magyar szakvezetés szerint Jászapáti Petra visszatérésével a női váltó a legesélyesebb a jó eredmény elérésére a rövidpályás gyorskorcsolyázók pénteken kezdődő rotterdami világbajnokságán."Iszonyatosan örülök, hogy kiutazhatott a hollandiai vb-re. Türelemmel és precízen végigcsinálta a rehabilitációt, így sikerült felhúzni olyan állapotba, ami váltóban kidomboríthatja az erősségeit" - mondta az MTI-nek Bánhidi Ákos ágazati igazgató a vegyes váltóval olimpiai bronzérmes szegedi versenyzőről, aki októbertől két teljes hónapot kihagyott egy vírusos megbetegedés miatt.
    

A szakember úgy vélte, noha a világkupában a férfi váltó nyert egy ízben bronzérmet, a "karmester visszatérésével" mégis a női staféta kínálja a legkomolyabb esélyt egy jó vagy akár kiemelkedő eredményre. Megjegyezte, a 25 éves Jászapátinak pedig erőt adhat a következő szezon felkészülésére, hogy mégsem kellett kihagynia a teljes idényt, miután nem tudott rajthoz állni a hatállomásos világkupa egyik viadalán, valamint a januári Európa-bajnokságon sem.
   

A csak váltóban induló Jászapáti Petra mellett Somodi Maja, Sziliczei-Német Rebeka, Bácskai Sára Luca és a szintén olimpiai bronzérmes Kónya Zsófia alkotja a női csapatot. A férfiaknál Bontovics Balázs, Tiborcz Dániel, Jászapáti Péter, Csizmadia Márk és Nógrádi Bence utazott a hollandiai vb-re. "Óriási elvárásaim nincsenek, azt szeretném, hogy minél több versenyző negyed- vagy elődöntős legyen. Ha esetleg sikerülne elérni a finálét, ott már érmekért megy a csata és ebben a sportágban bármi megtörténhet" - fogalmazott Bánhidi, aki elárulta, jelenleg mindenki egészséges a tízfős utazó keretből, de korábban valamennyien átestek az influenzán.
    

Egyéniben minden számban két magyar indulhat, Bánhidi szerint itt is a nők "tehetnek többet bele a kalapba", mivel remélhetőleg szárnyakat adott Somodi Majának a junior világbajnoki cím, míg Sziliczei-Német Rebekának az Európa-bajnoki bronzérem 1500 méteren. "Nem volt olyan junior világkupa, amelyen ne nyertünk volna érmet, a junior világbajnokságon pedig két aranyérmet szereztünk. De a felnőtt Eb-n és vk-sorozatban is egy-egy medál került a magyarok gyűjteményébe.


Remélem, ez elegendő a virtuális portfólióba ahhoz, hogy bizonyítsa, továbbra is jól prosperál és a legeredményesebb téli sportág Magyarországon a rövidpályás gyorskorcsolya, amely a jövőben is nagyszerű eredményekre lehet képes, ha megkapja a szükséges erőforrásokat" - mondta Bánhidi arra utalva, hogy a magyar színekben olimpiai bajnok Liu fivérek országváltása és a távozásuk után legjobbnak számító Jászapáti Petra hiányában is tényező maradt a sportág nemzetközi mezőnyében a magyar csapat.
    

A Liu fivéreknek ez lesz az első világbajnoksága kínaiként. A 28 éves Liu Shaolin Sándor kétszeres, míg a 26 esztendős Liu Shaoang hatszoros vb-aranyérmes, de az országváltás miatt az előző szezont teljes egészében kihagyták, most viszont mindketten bekerültek a sportági nagyhatalomnak számító Kína férfi csapatába. A rotterdami Ahoy Arénában pénteken a selejtezőket és a váltóversenyek negyeddöntőit rendezik. Szombaton 500 és 1500 méteren osztanak érmeket, valamint a staféták elődöntőit bonyolítják le, vasárnap pedig az 1000 méter és a váltók végcsatározásaival ér véget a vb.


    A magyar egyéni indulók:
500 m: Nógrádi Bence, Tiborcz Dániel, illetve Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia
1000 m: Bontovics Balázs, Jászapáti Péter, illetve Kónya, Somodi Maja
1500 m: Bontovics, Jászapáti, illetve Somodi, Sziliczei-Német Rebeka


    A címvédők:
2000 m-es vegyes váltó: Hollandia
    férfiak:
500 m: Pietro Sighel (olasz)
1000 m: Pak Dzsivon (dél-koreai)
1500 m: Pak
5000 m-es váltó: Kína

    nők:
500 m: Xandra Velzeboer (holland)
1000 m: Velzeboer
1500 m: Suzanne Schulting (holland)
3000 m-es váltó: Hollandia


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com